Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megvan, mennyi osztalékot fizet a Richter

Hírek2024. márc. 25.MTI

A Richter Nyrt. igazgatósága részvényenként 423 forint osztalék jóváhagyását javasolja a közgyűlésnek - közölte a gyógyszercég hétfőn.

A közleményben úgy fogalmaznak: az igazgatóság azt javasolja a 2024. évi éves rendes közgyűlésnek, hogy a törzsrészvényekre a 2023-as üzleti év eredménye után fizetendő osztalék mértékét az anyavállalat részvényeseire jutó, értékvesztéssel korrigált konszolidált adózott eredmény 46 százalékában állapítsa meg, ami részvényenként (kerekítve) 423 forint, és a konszolidált adózott eredmény arányában 49,1 százalékos effektív kifizetési arányt jelent.A pontos részvényenkénti osztalék meghatározása az osztalékfizetéshez kapcsolódó tulajdonosi megfeleltetés fordulónapját megelőzően forgalomban lévő részvénydarabszám alapján történik a saját részvény állomány figyelembevételével - tették hozzá.

Tavaly a Richter éves konszolidált árbevétele 2022-höz viszonyítva alig változott: 0,3 százalékkal, 805,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény 6,0 százalékkal csökkent, 159 milliárd forint lett.