Megvolt az év eseménye, a hercegi esküvő

Hírek2018. máj. 17.Növekedés.hu

Csodálatos volt, ahogy Meghan Markle, amerikai szinésznő, és Harry herceg végre házasságot kötött szombaton Windsorban. Az elengedhetetlen kellékek között ott volt a milliókat érő gyémánt tiara. Lássuk mennyibe került az egész ceremónia. Míg egy átlagos brit esküvő ára 37 ezer dollár körül van - ami egyébként nem kevés - addig a luxus királyi esküvő 2,7 millió dollárba fog kerülni, nyilatkozta Dunne esküvőszervező a CNBC-nek.  De emellett a költségvetés mellett 40,1 millió dollárt a vendégek és a tömeg biztonságára fordítanak majd.

Étel és ital:  680 000 dollár

A főszakács Mark Flanagan, és a hírhedt torta a citrom-bodza kombináció, ami kisebb fajta botrányt váltott ki, hiszen a királyi család hagyományai közé tartozik, hogy csak gyümölcstorták választhatnak.
Mintegy 600 vendég hivatalos az esküvőre, akiknek ebéd és vacsora is dukál, plusz 2640 vendég átlagember, akiknek teát és ételt is fel fognak szolgálni a Windsor Kastély földszintjén. 
Dunne úgy számolja, hogy az étel illetve az ital az összeg negyedét fogja majd kitenni. „ Abban biztosak lehetünk ,hogy rengeteg pezsgő illetve whiskey lesz Harry herceg kedvéért.” - tette hozzá Dunne

Üvegsátor: 400 000 dollár

Természetesen Harrynek és Meghannek nem kell fizetnie bérleti díjat a Szent György Templom használatáért, de a szóbeszéd szerint szeretnének egy üvegsátrat építtetni a fogadásra. Ennek is elég magas ára van, Dunne 400 000 dollárra saccolta.

Ruha: 270 000 dollár

A legvalószínűbb, hogy Markle szombaton egy Ralph&Russo által tervezett ruhában fog oltár elé állni. Ralph&Russo egy londoni divattervezó, aki olyat sztáokat öltöztetett már, mint Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie és Beyonce. Egyébként Ralph&Russo ruhát viselt Markle a hivatalos eljegyzési fotóin is. Emellett Markle a ceremónia után valószínűleg át fog öltözni, ami egy újabb többezer dolláros ruhát jelent majd.

Virágok: 130 000 dollár

„Szerintem nagyon izlésesen fogják megoldani a virág kérdést. Nem hinném, hogy túl sokat költenének rá, de ígyis azért valószínűleg 100 000 dollár körül lesz”- mondja Dunne.

A büzsé többi része:

Ide tartozik még a szórakoztatás, azaz a zene. Pletykák szerint elképzelhető, hogy Elton John, a Spice Girls, Ed Sheeran vagy Adele fogja szórakoztatni a vendégeket. Emellett Markle eljegyzési gyűrűje is drága mulatságnak bizonyult. A gyűrűt magát Harry herceg tervezte, főkőnek egy bostawa gyémántot téve és a két kisebb gyémánt pedig édesanyja Diana hercegnőjé volt.
Becslések szerint a gyűrű 350 000 dollárba kerülhetett.
És természetesen a logisztika is sokba fog kerülni, eddig mindent nagyjából sikerült titokban tartani és ez pedig több embert és több munkát igényel.

De ki fizet ezért?

A királyi család fedezi az esküvő lényegi költségeit, mint például az egyházi ceremóniát, a zenét, virágokat, dekorációt és a fogadást a ceremónia után. Markle elvileg saját maga fizeti esküvői ruháját. A biztonságért viszont a brit adófizetők fognak fizetni, ami nagyjából 40 millió dollárt tesz ki. Vilmos és Katalin esküvőjének biztonságáról is az adófizetők gondoskodtak, ami akkor 27 millió dollárba került. Ezért sokan tiltakoznak vagy éppen pontosan tudni akarják mi mennyibe fog kerülni, hiszen véleményük szerint ők, saját zsebből finanszíroznak egy privát esküvőt. Habár érdemes hozzátenni, hogy a királyi esküvők rengeteg turistát vonzanak Nagy-Britanniába és így valószínűleg a turizmus megugrásából befolyó bevétel lényegesen meghaladja majd a biztonságra fordított 40 millió dollárt