Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Minden eddiginél nagyobb mértékű katonai segítséget kapnak a britektől az ukránok 

Hírek2024. ápr. 23.MTI

A Downing Street szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint az

500 millió font (230 milliárd forint) értékű új segélyprogramot Rishi Sunak miniszterelnök jelenti be lengyelországi látogatásán.

A londoni kormányfői hivatal hangsúlyozta, hogy a mostani csomaggal együtt Nagy-Britannia a jelenlegi pénzügyi évben 3 milliárd font (1375 milliárd forint) katonai támogatásban részesíti Ukrajnát.

A brit kormány a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font (5500 milliárd forint) értékű katonai, humanitárius és gazdasági segítséget nyújtott Ukrajnának.

A Downing Street keddi tájékoztatása szerint az újabb szállítmányban egyebek mellett hatvan különböző könnyű katonai vízijármű, több mint 1600 csapásmérő és légvédelmi rakéta, Storm Shadow típusú, nagy hatótávolságú irányított precíziós rakéták, négyszáznál több szárazföldi katonai jármű és csaknem négymillió, kézifegyverekhez való lőszer szerepel majd.

A londoni kormányfői hivatal keddi tájékoztatása szerint Sunak Varsóban találkozik Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, akinek felajánlja, hogy a brit királyi légierő (RAF) egy századnyi Typhoon harci repülőgépe jövőre Lengyelországba települ és részt vesz a NATO légtérellenőrzési tevékenységében.

Sunak és Tusk kedden közösen tárgyal a lengyel fővárosban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is az európai biztonsági kérdésekről és Ukrajna támogatásáról.

A brit miniszterelnök ezután Berlinbe utazik, ahol Olaf Scholz német kancellárral találkozik.