Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Minden idők legtöbb kifizetett nyereménye a Tippmixen és a Tippmixprón 

Hírek2023. okt. 16.Növekedés.hu

A belgrádi 2-1-es siker után Budapesten is 2-1-re verte Szerbiát a magyar válogatott az Eb-selejtezők G csoportjában. A sportfogadók persze nem csak Szoboszlaiék sikerének örülhettek, ugyanis a találkozó kapcsán minden idők legtöbb kifizetett nyereménye került játékosaink zsebébe. Mindez azt jelenti, hogy a legutóbbi selejtezőnk több nyereményt generált, mint a 2022-es argentin-sikerrel végződő vb-döntő, ráadásul a fogadások számát tekintve is népszerűbb volt a magyar – szerb a Tippmixen és a Tippmixprón, mint Messiék győzelme, vagy éppen a 2023-as BL-döntő.

A Szerbia elleni hazai selejtezőt Magyarország kezdte jobban, hiszen Varga Barnabás révén a 20. percben megszerezte a vezetést.

A Fradi csatárának gólja 3,50-es szorzót ért

a benne bízóknak, a szerb egyenlítés után bombagólt szerző Sallai Roland találata pedig 4,50-es oddsot jelentett fogadóinknak. A mérkőzés kapcsán arra is lehetett tippelni, hogy Varga vagy Mitrovic, illetve, hogy Varga vagy Szoboszlai szerez-e több gólt, mindkét különversenyt a vezetést megszerző csatár nyerte, előbbi esetben 4,55-ös, míg utóbbi összevetésben 3,95-ös szorzóért. 

A magyar sportfogadók bizalmát meghálálta a Rossi-csapat, 

a találkozó végkimenetelére érkezett tippek 50 százaléka lett kiváló, 2,85-ös oddsért.

Akik pedig arra tippeltek, hogy Szoboszlaiék már az első félidő lefújásakor is vezetni fognak, 3,50-es nyereményszorzóval kalkulálhattak. 

A Puskás Arénában játszott mérkőzéshez kapcsolódóan rendkívül népszerű volt a

„Mindkét csapat szerez gólt” fogadási piac, itt a beérkezett tippek 99 százaléka várt gólváltást – 1,90-es oddsért.

Hasonlóan remek találati arányt (99%) hozott a „Hazai csapat – Gólszám 1,5” fogadási sor helyes tippje („Több, mint 1,5”), illetve az „1. félidő - Mindkét csapat szerez gólt?” piac jó megérzése („Igen”), előbbi 2,73-as, utóbbi 4,60-as szorzót ért.

A tippek számában kiemelendő még a szögletekhez kapcsolódó piacok népszerűsége. A meccsen összesen 13 sarokrúgást végezhetett el a két csapat (3-10), a „Szögletszám 9,5”, valamint a „Szögletszám 10,5” fogadási sorok helyes tippjéért így 2,33-as, valamint 3,00-s szorzó járt, ráadásul előbbi esetében 90%, utóbbinál pedig 94% volt a helyes tippek aránya. 

Persze voltak olyan sportfogadók is, akik még nagyobb szorzót szerettek volna elérni.

Azon játékosaink, akik a pontos végeredményt találták telibe 9,75-ös szorzóval kalkulálhattak,

míg az „1. félidő - Pontos eredmény” piac helyes tippjéért 30,00-s odds járt. Még kiemelkedőbb a „Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény” fogadási sor helyes tippje („Magyarország 2:1/Magyarország 2:1”), ahol a jó megérzés 100,00-s nyereményszorzóval járt együtt. A Tippmixen és a Tippmixprón több olyan fogadó is volt, aki csak ezt az egy piacot megjátszva ért el milliós nyereményt. 

Egy budapesti Tippmix-játékos 10 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 1 210 938 Ft-ot nyert,

eltalálva többek között a magyar sikert gólváltás mellett. 

Egy Tippmixpro-játékos 10 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 541 019 Ft-ot nyert, helyesen megérezve több esemény mellett Marco Rossi válogatottjának győzelmét, de jól tippelte meg azt is, hogy legalább 8 szöglet mellett a mieink kapnak több büntetőlapot. 

A magyar válogatott tehát két 2-1-es sikerrel hozta a legnagyobb csoportrivális, Szerbia elleni Eb-selejtezőket, mindez azt jelenti, hogy a keddi, Litvánia elleni találkozón egy újabb győzelem a biztos Eb-részvételt jelentené. Természetesen a Tippmixen és a Tippmixprón széles fogadási kínálattal elérhető és fogadható már ez a találkozó is.