MKB Bank: közös gondolkodás fiatalokkal a jövő bankján

Hírek2020. okt. 21.Növekedés.hu

Az MKB Fintechlab által tavaly sikeresen életre hívott Design Summit idén sem marad el. Az innovációs és designközpont az eseményre igazi, fiatalokat megmozgató különlegességgel készül, ugyanis a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel karöltve ötletpályázatot indít. A pályázat keretében a szervezők olyan egyetemista, illetve fiatal pályakezdők jelentkezését várják, akik ötleteikkel segíthetnek a jövő bankjának megalkotásában, megtervezésében.

Manapság nem kérdés a mesterséges intelligencia egyre intenzívebb térhódítása. Pénzügyeink esetében sincs ez másként. A banki ügyintézés is átalakulóban van, a napi ügyintézések digitalizálódnak, automatizálódnak, egyre kevesebb ügyfél választja a hagyományos, személyes ügyintézést.

Az MKB Fintechlab szervezésében megvalósuló idei Design Summit fő témái a fent említett trend, valamint a járványhelyzet támasztotta körülmények.

A rendezvény – amelynek keretében a nemzetközi pénzügyi és designszféra neves szakértői és gondolkodói gyűlnek össze – életében a korábbiakhoz képest újítás, hogy ebben az évben a szervezők közvetlenné és a szélesebb közönség számára is elérhetővé teszik a felhívást.

„You do the dreaming, we do the banking”. Ez a jelmondata a november 19-20-án megrendezésre kerülő Design Summit úgynevezett „Idea Vault” kihívásának, melynek keretében nyílt jelentkezés útján vonjuk be a fiatalokat a bankolás jövőjén való együttgondolkodásba.

Az MKB Bank a MOME-ban találta meg azt a partnert, akinek köszönhetően a releváns csatornákon keresztül el tudja érni azokat a fiatalokat, akiknek a kreativitás és az innováció a mindennapjaik része. A lehetőség azonban természetesen nem csupán a MOME diákjai számára nyitott, a szervezők bármilyen háttérrel rendelkező, gazdag képzelőerővel megáldott fiatalt, pályakezdőt is szívesen látnak a résztvevők közt.

A koncepció: a jelentkezők ötletük kidolgozásával, rövid összefoglalójával nyújthatják be pályázatukat. A kiválasztási folyamat során arra érdemesnek bizonyult csapatok vagy egyéni pályázok banki vezetők, a MOME oktatói, a service design és UX terület szakértői által tartott intenzív mentorációs és felkészítő alkalmakon vehetnek részt.

Ezt követi a november 20-i döntő, amelynek keretében szakmai zsűri előtt mutathatják be ötleteiket. A benyújtandó pályázati anyagok, ötletek célja lehet az ügyfélélmény javítása, a folyamatok érintésmentessé tétele, illetve a szolgáltatás elérhetőségének vagy hozzáférhetőségének javítása is, de akár arra a kérdésre is választ adhatnak, vajon hogyan használjuk majd a banki szolgáltatásokat a jövőben, összekapcsoljuk-e őket akár közösségimédia-felületekkel vagy más alkalmazásokkal. A pályázatok benyújtási határideje: október 28.

Ács Zoltán, az MKB Fintechlab innovációs vezetője:

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a jövő bankját a jövő generációjával közösen találjuk ki. A technológia rendkívüli ütemű fejlődése mindent átalakít és felforgat, de éppen a design az, ami képes emberivé, elfogadhatóvá, sőt, szerethetővé tenni az új megoldásokat. Hiszünk abban, hogy a designerek, banki és technológiai szakemberek együttműködéséből születnek a forradalmi szolgáltatások.

 Az ötletverseny nem titkolt szándéka, hogy az a generáció is részt vegyen a jövő folyamatainak megalkotásában, amely generáció annak legnagyobb arányú felhasználója lesz. Ők azok, akik most tanulnak bele bankügyeik tudatos kezelésébe, és akik már kritikus szemmel szemlélnek mindent maguk körül. A felkészítési folyamat során szerzett készségek és tapasztalatok mellett az első három helyezett 500.000, 300.000 és 200.000 forint készpénznyereményben részesül, illetve a MOME OPEN kurzusaira díjmentes, vagy jelentősen csökkentett díjú bejutási lehetőséget is nyerhetnek.

Az ötletverseny és az esemény kiemelt támogatója az MKB Bank. A jelentkezés és a pályázat részletei itt érhetőek el: https://designsummit.fintechlab.hu/ideavault