Mutatjuk az új 100 forintos érmét - képek

Hírek2023. máj. 23.Növekedés.hu

A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki 2023. május 23-án. A különleges érme a Magyar Honvédség logójának szimbolikus elemeit emeli ki, megörökítve a történelmi múlt és a katonatörténelem ma is érvényes értékeit és hagyományait. Az érme tematikus oldalát Kovács Zoltán szobrászművész tervezte, és 1 millió példányban kerül forgalomba, a kibocsátás napjától.

A 1848-49-es szabadságharc az egyéni szabadságjogok kivívása mellett a nemzeti önrendelkezés megteremtését is célul tűzte ki, melynek fontos lépése volt a Magyar Honvédség felállítása. 1848. május 16-án Kossuth Lajos, az első felelős magyar kormány hadügyminisztere közzé tette híres kiáltványát a honvédzászlóaljak felállításáról, ezzel megalakítva az első, központilag szervezett magyar hadsereget, amelynek 175 éves fennállását ünnepeljük idén.

A Magyar Honvédség fő feladata jelenleg az ország szuverenitásának és területi épségének védelme, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) értelmében a Szervezet kollektív védelmének erősítése.

További feladatai közé tartozik, hogy hozzájáruljon az egyéb – a partnerségi, szerződéses viszonyok között – közösen vállalt szövetséges küldetésekhez, béketámogató és humanitárius akciókhoz, súlyos ipari és természeti katasztrófák következményeinek elhárításához, a szövetséges katonai és polgári rendvédelmi erők magasabb szintű kiképzéséhez akár a NATO és az Európai Unió határain kívül is.

A Magyar Honvédség 175 éves fennállása alkalmából az MNB 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki 2023. május 23-án. A kibocsátás a Magyar Honvédelem Napjához igazodik, melyet a kormány határozata alapján 1992-től ünnepelünk annak emlékére, hogy a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.

A kibocsátásra kerülő 100 forintos bicolor érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő, azonos címletű forgalmi érme címletoldalával, a tematikus oldalon azonban a megszokott címerábrázolást a Magyar Honvédség alapértékeit jelképező motívumok, a logójából kiemelt elemek váltják fel.

Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte.

Előlap

Az érme előlapján, a középmezőben – a körgyűrűbe átnyúlva – a Magyar Honvédség emblémájából kiemelt részletek, a karmai között Szent István kardját tartó, kiterjesztett szárnyú turulmadár és a „Magyar Honvédség pajzs” ábrázolása látható, ahol a nemzeti színeket heraldikai sráfozás jelöli. A képi elemek a történelmi hagyományokra és a Honvédség szerepére hívják fel a figyelmet. A turul a magyar mondai hagyományok totemállata, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, tőle eredeztethető az Árpád-ház. Kiterjesztett szárnya a védelmező szerepet jeleníti meg.

A kard a hatalom szimbóluma, királyi jelkép. Hagyományosan Szent István kardjával suhintottak a magyar királyok a négy égtáj felé a koronázási dombról, ezzel kinyilvánítva hatalmukat az ország fölött. A Magyar Honvédség pajzs egyrészt a nemzeti hovatartozás meghatározója, másrészt a biztonság és a védelem szimbólumaként utal a Magyar Honvédség alapvető feladatára.

Az eszmeiség vizuális megjelenítésének keretet adnak a feliratok. Az érme belső magjában a Magyar Honvédség jelmondata: „A HAZÁÉRT” felirat, a külső körgyűrűben, gyöngysorszegélyen belül, köriratban fent a „MAGYARORSZÁG”, lent a „175 éves a MAGYAR HONVÉDSÉG” felirat, valamint a „2023” verési évszám olvasható.

Az érme belső magjában a Magyar Honvédség jelmondata: „A HAZÁÉRT” felirat, a külső körgyűrűben, gyöngysorszegélyen belül, köriratban fent a „MAGYARORSZÁG”, lent a „175 éves a MAGYAR HONVÉDSÉG” felirat, valamint a „2023” verési évszám olvasható.

Az érme belső magjában a Magyar Honvédség jelmondata: „A HAZÁÉRT” felirat, a külső körgyűrűben, gyöngysorszegélyen belül, köriratban fent a „MAGYARORSZÁG”, lent a „175 éves a MAGYAR HONVÉDSÉG” felirat, valamint a „2023” verési évszám olvasható.

Az anyaga megegyezik a hagyományos 100 forintoséval

Az érmék technikai paramétereikben megegyeznek a készpénzforgalomban használt 100 forintos érmékkel: a bicolor színesfém érme körgyűrűje réz (65 százalék), nikkel (15 százalék) és cink (20százalék) ötvözetéből, belső magja réz (75 százalék), nikkel (4 százalék) és cink (21 százalék) ötvözetéből készült. Az érme külső átmérője 23,8 mm, a külső és a belső rész találkozásánál az átmérő 15,3 mm. Az érme peremvastagsága 2,6 mm, súlya 8,6 gramm, széle recézett.

A jubileumi évforduló alkalmából megjelenő 100 forintos forgalmi érme emlékváltozata 1 millió példányban készül. Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat majd, az MNB a lakossági pénztárában címletváltást nem végez. Az egymilliós keretből 12 ezer darab elsőnapi (normál verdefényes) veretként sorszámozott díszcsomagolásban lesz elérhető, melynek hátoldalán a sorszámon kívül, egy egyedi QR-kódot tartalmazó matrica is elhelyezésre kerül.

Az MNB Pénzmúzeum nevű mobilapplikációjának segítségével, a díszcsomagolt első napi veretet a tulajdonosa digitálisan regisztrálhatja az MNB privát blokkláncán. Az új technológiának köszönhetően az érme életútja első regisztrálástól kezdve visszakövethető lesz a mobilapplikáción belül.  

Az új 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozat gyűjtői termékként, 20 darab érmét tartalmazó rolnikban is elérhető lesz.