Nagy István: a gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi büdzsé

Hírek2021. máj. 29.MTI

A gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi költségvetés - mondta az agrárminiszter szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

Nagy István hangsúlyozta, hogy a bővülő forrásoknak köszönhetően mintegy 951 milliárd forint áll majd a mezőgazdaság és az élelmiszeripar rendelkezésére.Ez az összeg csaknem 40 milliárd forinttal több, mint az idén - hívta fel a figyelmet.

"A gazdákkal közösen így hatalmasat léphetünk előre. A kormány célja a vidék és az agrárium területén is a gazdaság újraindítása" - fogalmazott Nagy István, hozzátéve, a több pénzt nem ajándékba kapják a gazdák. A koronavírus-járvány idején is biztosított volt az élelmiszerellátás a magyar gazdák "szorgalmának és áldozatos munkájának köszönhetően" - mondta.

"Ez a helytállás köszönetet és megbecsülést érdemel. Jó azt látni, hogy a legnagyobb bajban is számíthatunk a magyar gazdákra, ahogyan ők is számíthatnak ránk" - fogalmazott az agrárminiszter.

Hozzátette, a járvány okozta kihívásokra a kormány nem megszorításokkal, hanem a fejlesztések ösztönzésével válaszolt. A vidékfejlesztési és halászati programok végrehajtására 31 milliárd forinttal több forrás áll majd rendelkezésre jövőre - jelezte a tárcavezető.

Nagy István hangsúlyozta: hosszú távon csak a fejlesztések és a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet sikert elérni. Ezt szolgálja a jövő évi költségvetésre támaszkodva a Megújuló Agrárium és a Megújuló Vidék program is.