Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy Márton Pekingben tárgyalt - egy akkumulátor-gyártást érintő megállapodás is szóba került

Hírek2024. szept. 6.MTI

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi útjának kiemelt fontosságú állomásaként megbeszélést folytatott az Ipari és Információ Technológiai Minisztérium (MIIT) vezetőjével, Csin Csuang-lung miniszterrel - közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A két ország közötti kapcsolat fontosságát jól mutatja, hogy a két miniszter az elmúlt egy évben már harmadszor találkozott - idézték fel. A tárcavezetők első találkozójára még tavaly nyáron került sor, majd tavaly ősszel Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Nagy Márton is részt vett a 3. Övezet és Út Fórumon, aminek margóján együttműködési megállapodást írt alá a két miniszter.

A megállapodásban rögzítették, hogy a digitális gazdaság, az újenergia-meghajtású járművek, valamint a dekarbonizáció területén megerősítik a két intézmény közötti tudásmegosztást.

A mostani, harmadik tárgyalásuk fő témája az akkumulátor-újrahasznosítás volt, amely elengedhetetlen eleme a zöld átállásnak és így Magyarország versenyképessége javításának.

A tárgyalás során a két miniszter megállapodott, hogy a meglévő együttműködési megállapodást kibővítik az akkumulátor-újrahasznosítás témájával, és munkacsoportot állítanak fel idén a két ország tudásának megosztása érdekében.

A munkacsoport tagja Magyarországról a témával foglalkozó szövetségek, egyetemek, az ágazatban működő hazai vállalatok mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz, kínai oldalról pedig az MIIT és az általa összeállított Fehér Listán szereplő vállalatok.

Ezáltal a legfejlettebb, legbiztonságosabb működésű technológiákat ismerhetik meg a magyarországi szereplők.

Nagy Márton az egyeztetés alkalmával hangsúlyozta, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, és tovább kívánja erősíteni hazánk gazdasági híd szerepét, amelyben Magyarországon kapcsolódik össze a keleti és nyugati tőke, valamint csúcstechnológia - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.