Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy Márton: Véget ér a nyugati országok dominanciája, Ázsia gyorsabb

Hírek2024. márc. 2.MTI

Az Európai Uniónak részt kell vennie az az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti állami támogatási versenyben - jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a törökországi Antalyában zajló konferencián.

Mint írták: az Antalyában 2021-óta évente megrendezésre kerülő konferencián politikai döntéshozók, diplomaták és a tudományos világ elismert szereplői folytatnak eszmecserét a nemzetközi diplomácia, a politika és az üzleti élet aktuális kérdéseiről.

Nagy Márton a tanácskozásnak a globális kereskedelem kihívásait elemző paneljén mondott beszédet.

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a nyugati országok gazdasági dominanciája véget érni látszik, mivel nem képesek olyan gyorsan alkalmazkodni az új trendekhez, mint ázsiai versenytársaik."Minden nemzetgazdaság igyekszik a lehető legintenzívebben előmozdítani saját iparának fejlődését az úgynevezett új iparágak terén - mint például az elektromos autók, 5G, robotika, mesterséges intelligencia -, az Európai Unió azonban egyre inkább versenyhátrányba kerül" - idézték a közleményben a minisztert.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU rossz válaszokat ad a kibontakozó globális támogatási versenyre, ugyanis a maastrichti fiskális kritériumokhoz való visszatérés helyett, az Amerikai Egyesült Államok és Kína példáját követve az Európai Uniónak is részt kell vennie az állami támogatási versenyben.

Vagyis a közpénzek minél nagyobb részét kellene az EU-nak a versenyképesség növelésére fordítania - tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az Egyesült Államok és Kína a következő öt évben a GDP-jük több mint 20-25 százalékát költi majd a gazdaságra, ezért az éves költségvetési hiányuk várhatóan 7-8 százalékos lesz. Ebben a helyzetben, ha az EU a gazdaság támogatása helyett, a költségvetési hiány 2-3 százalékos szinten tartásához ragaszkodik, az a versenyképesség feladását jelenti - vélekedett.

Hangsúlyozta: Magyarországnak az a célja, hogy a keleti és nyugati tőke és technológiák találkozási pontjává váljon. A kormány munkájának, a többi között a keleti nyitás politikájának köszönhetően, Magyarország már ma is hidat képez a német autógyártók, mint az Audi és a kínai high-tech akkumulátorgyártók, mint a CATL között.

Ráadásul a kínai BYD, az unióban elsőként Magyarországon kezdi meg elektromos autóinak gyártását, miközben a védelmi ipari termelés is növekedésnek indul, együttműködésben a német Rheinmetallal - sorolta.

Nagy Márton kiemelte, hogy a beérkező közvetlen külföldi tőkebefektetések elősegítik az új technológiák elterjedését.

A digitalizáció és az olyan technológiai innovációk, mint például a mesterséges intelligencia, nemcsak felgyorsítják és biztonságosabbá teszik a kereskedelmi folyamatokat, de hozzájárulnak a gazdasági növekedés fellendítéséhez is - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a konferencián a miniszter.