Nem szabad lazítani az első oltás után - A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását

Hírek2021. jan. 4.MTI

A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását, tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

Galgóczi Ágnes elmondta, ez azt jelenti, hogy az első oltás után sem lehet a higiéniai szabályokon "lazítani", továbbra is be kell tartani azokat.
A Pfizer már elérhető vakcinája krónikus betegek számára is adható, ugyanakkor Galgóczi Ágnes szerint van néhány kivétel. Ezek közé tartozik az akut lázas betegség, a várandósság és az allergia a vakcina valamelyik összetevőjére.
"Egyébként 16 év felett ez a védőoltás mindenkinek ajánlott" - hangsúlyozta az NNK járványügyi osztályvezetője.
Azoknak, akik már átestek a betegségen, azt javasolják, hogy a gyógyulástól számítva három hónapon túl oltassák be magukat, de a vakcina egyébként bármikor beadható a gyógyultaknak.