Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Német minta szerint módosulhat több ponton a versenytörvény

Hírek2024. ápr. 3.MTI

Még hatékonyabb lehet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyvédelmi tevékenysége, az igazságügyi tárgyú törvények módosítása keretében ugyanis számos ponton módosulhat a versenytörvény is - tájékoztatta a versenyhatóság.

A közleményben kiemelték, hogy a törvénytervezetben - számos egyéb, a GVH hatáskörét, illetve feladatellátását hatékonyabbá tévő módosítás mellett - szerepel az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés.

A GVH tervezett új hatásköre német mintán alapul.

A német versenytörvény alapján a német versenyhatóság jogosult kijelölni olyan vállalkozásokat, amelyek piacokon átívelő kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek. Azt, hogy a kijelölés során milyen szempontokat kell figyelembe vennie a hatóságnak, a német versenytörvényben is egy példálózó felsorolás határozza meg. A kijelölt vállalkozás számára kiszabható kötelezettségek is nagy mértékben megegyeznek - ismertette a versenyhivatal.

Hozzátették, hogy hasonló, a tulajdonosi jogokat érintő jogosítványok találhatók a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben, a hatásköröket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gyakorolja.

A törvénytervezetben szereplő rendelkezés sem más külföldi versenyhatóság eszköztárában, sem hazai szinten más hatóság vonatkozásában nem példa nélküli - hívta fel a figyelmet a GVH.

Az előírható kötelezettségek indoka, hogy az alapvető jelentőségű vállalkozás mindennapi működését hátrányosan érintő belső vagy külső ok miatt olyan piaci helyzet állhat elő, amely a verseny meglévő szintjének fenntartása és a versenytorzítás elkerülése érdekében beavatkozást igényelhet a hatóság részéről - közölte a versenyhivatal.

A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a nemzeti versenyhatóság elnökét, aki úgy fogalmazott:

a versenytörvény módosítására irányuló törvényjavaslatban a jogalkotó messzemenőkig szem előtt tartotta a jogállamisági szempontokat a tisztességes piaci verseny és a magyar fogyasztók védelme érdekében. Az új hatáskör vonatkozásában is maradéktalanul érvényesülnek a garanciális biztosítékok, hiszen az alkalmazás feltételei kizárólag versenyfelügyeleti eljárásban dőlhetnek el, továbbá a kijelölő és kötelezettséget meghatározó független versenytanácsi határozattal szemben közigazgatási per indítható

- hangsúlyozta.

A GVH által gyakorolható, alapvető jelentőségű vállalkozássá történő minősítést, és az ilyen vállalkozásra nézve kötelezettség kiszabását a tisztességes gazdasági verseny feltételei fennállásának és az ezt elősegítő egészséges piacszerkezetnek a biztosítása, továbbá a fogyasztók jogainak védelme teszi szükségessé. Az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés a további, a törvénytervezetben szereplő módosítások mellett a tisztességes piaci versenyhez és a magyar fogyasztók hatékony védelméhez járulhatnak hozzá - írták a közleményben.