Németh Zsolt: a V4-es országok egymás sikerében érdekeltek

Hírek2021. júl. 17.MTI

A Visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) egymás sikerében, stabilitásában és felemelkedésében érdekeltek; "ez a meggyőződés fogja vezetni a következő egy évben a magyar V4-es elnökséget" - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Németh Zsolt erről azután beszélt, hogy a Gombaszögi Nyári Táborban Martin Klus-szal, a szlovák külügyminisztérium államtitkárával és Berényi Józseffel, Szlovákia korábbi külügyi államtitkárával közösen tartott fórumot a V4-elnökség, Közép-Európa és az Európai Unió kapcsolatáról.

A fideszes politikus közlése szerint az előadók egyetértettek abban: Közép-Európát erősíteni szükséges, ennek fontos összetevője pedig, hogy az országok között összeköttetést kell teremteni, különösen az infrastruktúra területén. Egyúttal a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését is kulcsfontosságúnak nevezték a felek - emelte ki Németh Zsolt.

Mint hozzátette, hasonlóképpen egyetértettek abban, hogy a visegrádi együttműködés nagy értéke, hogy az önkéntességen alapul, tehát az országok olyan témákban működnek együtt, amelyekben közösek az érdekeik.

Ez a tapasztalat az elmúlt harminc esztendőben nagyon működőképesnek bizonyult

hangoztatta Németh Zsolt.

A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is: a V4-es országok között szintén fontos összekötő elem, hogy értéknek tekintik a szabadságot és elutasítják a külső kényszereket.

A történelmi tapasztalatok is erre biztatnak bennünket, (...) de akár ma is tapasztalhatók az EU részéről olyan megnyilvánulások, amelyek egyfajta külső kényszernek tekinthetők

fogalmazott.

A külügyi bizottság elnöke beszámolt arról is, hogy a fórum során csupán az állampolgárság kérdésében nem alakult ki egyetértés, mivel a magyar kormány továbbra is a kettős állampolgárság biztosításában gondolkodik a felvidéki magyarok számára. Ugyanakkor - folytatta Németh Zsolt - a szlovák államtitkár a további egyeztetésekre való nyitottságot és a jelenlegi törvény módosításának szükségességét hangsúlyozta, továbbá azt, hogy ha lesz újra szlovákiai magyar parlamenti képviselet, akkor "megnyugtató választ tudnak majd találni erre a kérdésre".