Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Népszavazást tartanak az alkotmány módosításáról

Hírek2023. jan. 21.MTI

Népszavazást tartanak Szlovákiában szombaton az alkotmány lehetséges módosításáról. A referendum során arról nyilváníthatnak véleményt a választók, akarják-e, hogy az alaptörvény úgy módosuljon, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka népszavazással vagy a törvényhozás határozata által is lerövidíthető legyen.

A referendum kiírását a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) több más ellenzéki párt támogatásával kezdeményezte tavaly júniusban, annak kiírására mintegy 400 ezer aláírás gyűlt össze. A népszavazás kezdeményezői a referendum kiírását annak idején azzal indokolták, hogy az "az egyetlen lehetőség, amely Szlovákiában az emberek számára megmaradt arra, hogy érdemben hangot adjanak az ezzel a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek, s távozásra szólítsák fel".

A referendumnak eredetileg két kérdést kellett volna tartalmaznia, a másodikban az Eduard Heger vezette kormány azonnali távozására lehetett volna igent vagy nemet mondani.

Ez utóbbiról azonban októberben az alkotmánybíróság - Zuzana Caputová államfő beadványa alapján - úgy döntött, hogy nincs összhangban az alaptörvénnyel, s így a népszavazást csak az egyik kérdésről lehet megtartani. Időközben a népszavazás-kezdeményezés második kérdése többé-kevésbé időszerűtlenné is vált, tekintve, hogy Eduard Heger - szeptembertől kisebbségben kormányzó - kabinetje, decemberben megbukott egy ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson.

A Heger-kabinet ellen a korábbi kormánykoalícióból szeptemberben kilépett liberálisok terjesztettek be bizalmatlansági indítványt. A bukás óta Eduard Heger ügyvezető miniszterelnökként kormányoz, s bár a pozsonyi kormányzás jövőjéről végleges döntés nincs, a legutóbbi közlések az előrehozott választások megtartását valószínűsítik.

A szlovákiai szabályozás értelmében egy népszavazás akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele és egy személy érvényes voksot ad le.

A népszavazás kérdéséről a résztvevők egyszerű többséggel hoznak döntést. A népszavazáson a Szlovákiában állandó lakhellyel nem rendelkező választópolgárok külföldről is szavazhatnak, postai úton, ám az ő voksaik ezen a népszavazáson aligha lehetnek döntők, tekintve, hogy hivatalos közlések szerint kevesebb mint ezren kérték, hogy élni kívánnak ezzel a lehetőséggel.

Az ország történetében a mostani a kilencedik népszavazás, az eddigiek közül - a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt - csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. A választók reggel héttől este tízig szavazhatnak, a végeredményre vasárnap lehet számítani.