Online csalásokat elkövető hálózatot számoltak fel

Hírek2024. okt. 25.MTI

Szerb, német és ciprusi rendőri együttműködéssel sikerült felszámolni egy Szerbiában működtetett, számos ország állampolgárait célzó, online csalásokra, különösen kriptovalutába történő állítólagos befektetésekre szakosodott, nemzetközi callcenter-hálózatot - közölte a szerbiai belügyminisztérium.

Az Ivica Dacic tárcavezető által jegyzett közlemény szerint az akció során Belgrádban felfedtek egy call centert, amelyben több tucat foglalkoztatottat találtak. Vizsgálat indult, hogy kiderüljön, az alkalmazottak is tudtak-e a csalásokról.

A nyomozás során számos gyanúsítottat azonosítottak, köztük a szervezet ciprusi vezetőjét is, akit a rendőrség letartóztatott. A tájékoztatás szerint eddig mintegy 120 sértettről tudnak, akik körülbelül 12 millió eurót (4,8 milliárd forint) veszítettek a csalók miatt, a német nyomozó hatóságok szerint viszont világszerte ennél sokkal több sértettről lehet szó, a csalás teljes mértéke pedig eléri a 300 millió eurót (120,8 milliárd forint).