Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Orbán Viktor: folytatódnak a kábítószerek elleni fellépések

Hírek2025. jún. 6.MTI

A kormány a múlt héten több milliárd forintot szavazott a kábítószerek elleni fellépéssel kapcsolatos akciók folytatására és kiszélesítésére - közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta: Magyarországon "nyugodtan zajlott a vidéki élet", de egy évvel ezelőtt egy "futótűzszerű fertőzés ütötte fel a fejét", megjelentek a pancsolt dizájnerdrogok, amelyek az alkoholnál is olcsóbbak lettek, így fogyasztásuk nagyságrendekkel megnőtt.
A kormányfő a dizájnerdrogok terjesztését "nyereségvágyból elkövetett mérgezésnek" nevezte, jelezve, hogy ez az új jelenség a szociálisan nehéz helyzetben lévő rétegeket érintette, szegény családokat tett tönkre, és szegény családokból származó gyerekek jövőjét emésztette föl.
Az elmúlt három hónap eredményeiről szólva elmondta: kormánybiztost neveztek ki, a kabinet sok milliárd forintot mozgósított, rengeteg akciót hajtottak végre, 3500 büntetőeljárást indítottak, valamint lefoglaltak több mint fél tonna kábítószert, 250 millió forint készpénzt és sok százmillió forint értékű ingóságot. Ezt a gyorsan felépült hálózatot szét kell zúzni, ez ellen az állam összes szigorát, eszközét be kell vetni - jelentette ki Orbán Viktor.

Meg lehet akadályozni Ukrajna uniós csatlakozását, ha bátran beleállunk ebbe a vitába, ha bátran képviseljük az álláspontunkat, és nem engedjük, hogy brüsszeli és ukrán bábkormány legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Brüsszel és Ukrajna közösen bábkormányt épít, amivel a következő választások után meg akarják változtatni Magyarország Ukrajna-politikáját - mondta Orbán Viktor.
Kiemelte: ehhez kerestek egy miniszterelnök-jelöltet, egy pártelnököt, és most kerestek egy hadügyminisztert is. Ne legyen kétségünk, amivel szemben állunk, az egy másik politikai koncepció, egy másik stratégia, egy másik jövő Magyarországnak. Ha Brüsszel-párti bábkormány van, az azt jelenti, hogy ukránpárti kormány van és háborúpárti hadügyminiszter. Ezt nem nagyon rejtik véka alá még a magyar pártok sem, a Tisza és a DK is lényegében nyíltan ukránpárti politikai szervezet - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök a közelgő uniós miniszterelnöki csúcs kapcsán kiemelte, Brüsszelben csak Ukrajna uniós csatlakozásáról van szó, ez a brüsszeli nemzetközi politika első számú kérdése, nem holnap, nem holnapután, hanem itt és most.
Hozzátette: Brüsszelben úgy gondolják, hogy az Európai Unió háborúban áll, Ukrajna Európa előretolt védelmi vonala, és "a mi háborúnkat vívja".
Ez azt jelenti, ha nem lenne az ukrán hadsereg - akkor a brüsszeliek szerint - Moszkva megtámadná az Európai Uniót. Miért kellene nekünk háborúzni Moszkvával Ukrajna területén? - tette fel a kérdést. Van egy gondolat Európában, miszerint a következő tíz év legfontosabb feladata, hogy valahogy megütközzünk az oroszokkal, most szerintük az ukránok harcolnak helyettünk, valójában egy proxiháború zajlik - fejtette ki Orbán Viktor.