Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét

Hírek2 órájaMTI

Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell - jelentette ki a miniszterelnök hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján, miután Kiskundorozsma mellett személyesen győződött meg a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának előző nap elrendelt, megerősített katonai védelméről.

Orbán Viktor emlékeztetett:

az ukrán olajblokád kezdetén a kormány döntött arról, hogy minden kritikus infrastruktúra elemet katonai védelem alá helyezek, így a Kiskundorozsmán lévő gázellátó állomást is jelenleg már katonák biztosítják, a vasárnapi védelmi tanácsi döntés pedig azt jelenti, hogy a vezeték többi szakaszát is védelem alá helyezték.

Hozzátette: ma azért vannak itt a hadsereg vezetőivel, hogy megnézzék, hogy melyik egységet jelölték ki erre a feladatra.

Szemlét tartottunk, megnéztük a fölszereltségüket, megnéztük a katonákat, beszéltünk a parancsnokaikkal, és azt tudom jelenteni az ország közvéleménye számára, hogy a Magyar Honvédség képes arra, hogy katonai védelem alá helyezze ezt a vezetéket, és szükség esetén meg is védje

- jelentette ki.