Orbán Viktor: Már 12 magyar egyetem van a világ legjobbjai között
HírekMagyarország a legnyugatibb keleti és a legkeletibb nyugati népként kapcsolódni akar a világ összes gazdasági erőközpontjához, ezzel jól haladunk, és ennek a magyar egyetemek nagy nyertesei lesznek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetem István utcai felújított pavilonépületeinek átadásán.
A kormányfő értékelése szerint a világ gyökeres változások előtt áll, a liberális világrend véget ért, és csak azok a nemzetek lehetnek nyertesei az változásoknak, amelyek a legtöbbet hozzák ki magukból, azok, akik betagozódnak, beállnak a sorba, nem képesek megmutatni saját értékeiket, nem képesek felfedezni a nemzeti karakterünkben rejlő erőt, rövid úton eljelentéktelenednek.
Hangsúlyozta: Magyarország arra készül, hogy szerepét a nemzetközi térben is új alapokra helyezze.
Nem a mások által kijelölt utat akarjuk követni, hanem saját történelmünkből, saját gazdaságszerkezetünkből és a saját kultúránkból származó előnyeinket akarjuk kihasználni
- fogalmazott.
Kiemelte: a magyar állattudomány ma is világhírű, Magyarországon talán az Állatorvostudományi Egyetemen folyik a legszínvonalasabb oktatás, itt kerül napvilágra a legtöbb tudományos felfedezés, és az intézmény a világ 150 legjobb egyeteme között van, amire joggal lehet büszke minden magyar.
Hozzátette: az egyetem célja bekerülni a legjobb 50 intézmény közé, és a most átadott új épületekkel és új kutatólaborokkal ez sikerülhet is. Jelezte: mostantól olyan háttér áll rendelkezésre, ami lehetővé teszi, hogy az itt tanuló oktatók és kutatók átlagon felül teljesítsenek a kutatási eredmények, a nemzetközi publikációk és a szabadalmak kifejlesztése terén is.
Orbán Viktor jelezte, ami az Állatorvostudományi Egyetemen történik, az része a magyar felsőoktatás új korszakának. Hozzátette: a cél az, hogy az magyar egyetemek a világ élvonalába tartozzanak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legfrissebb uniós adatok szerint Magyarország költi GDP arányosan a legtöbbet felsőoktatásra az egész Európai Unióban.Kitért arra: az elmúlt tíz évben Magyarország háromszorosára növelte a kutatásra és fejlesztésre szánt forrásokat, aminek köszönhetően öt éve még csak hét, most pedig már 12 magyar egyetem van a világ legjobbjainak 5 százalékában.
Hozzátette: a Magyarországon tanuló külföldi egyetemisták száma 10 év alatt majd duplájára nőtt.
nem hagyjuk, hogy Brüsszel a szuverenitásunk védelme miatt a magyar fiatalokon verje el a port", ezért a kormány létrehozta a Pannónia ösztöndíjprogramot. Nem szorulunk mások pénzére, mi magunk is képesek vagyunk gyümölcsöző, tudományos együttműködéseket létrehozni a világ legjobb egyetemeivel
- tette hozzá.
Utalt az Állatorvostudományi Egyetem további épületeinek tervezett felújítására és kijelentette: 2025-ben reményeik szerint lezárják a háborút, visszaterelik az európai gazdaság működését a normális kerékvágásba, a magyar gazdaságot növekedési pályára állítják és megtermelik az egyetem további fejlesztéséhez szükséges pénzügyi forrást.