Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Orbán Viktor: további lépések jönnek az olajblokád feltörésére

Hírek2 órájaMTI

Magyarországot megtámadták, "olajblokád" alá vették - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor elmondta, a nap folyamán telefonon konzultál Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, hogy a további közös lépéseket összehangolják, mert mindenképpen el kell érniük, hogy "Zelenszkij nyissa meg" a Barátság kőolajvezetéket, és újra jöjjön a kőolaj.

A kormányfő azt mondta, megtámadták az országot, nem az embereket, a városokat, hanem a magyar gazdaságot vették célba, hiszen ha nincs kőolaj a Barátság vezetéken keresztül, akkor abból "gazdasági káosz lesz".

Kifejtette, először felmegy a benzin ára, ezer forint környékén lesz a Mol szakértői szerint, majd ez olyan áremelkedéseket okoz a gazdaságban, amely teljesen összezavarja a normális működést.

Nem túlzás azt mondani, káosz alakulhat ki - értékelt.

Orbán Viktor hozzátette, mivel az ország támadás alatt áll, védintézkedéseket kell tenni, ezért állították le a dízelszállításokat Ukrajnába, ezért nem támogatják a 90 milliárd eurós uniós hitelt, a huszadik szankciós csomagot, és amíg nem jön az olaj, egyetlen intézkedést sem fognak támogatni Brüsszelben, amely Ukrajnának fontos.

"A horvátoktól elvárjuk, hogy juttassák fel Magyarországra a tengeren érkező olajat"

A horvátoktól azt várjuk el, hogy teljesítsék a szerződéses kötelezettségeiket: ha megérkezik a Mol tankerhajója a horvát kikötőbe, ott az olajat ki kell emelni a tankerhajóból, és csővezetéken keresztül fel kell juttatni Magyarországra - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta, ez Horvátország számára nem egy lehetőség, hanem kötelesség. Nem tehetik meg, hogy nem juttatják föl Magyarországra ezt az olajat - jelentette ki.

A kormányfő kiemelte, hogy "a horvátok a barátaink: lehetnek viták, vannak is, de Horvátország és a horvát emberek a barátaink, nyolcszáz év óta így van". Rámutatott, a horvátoknak is és Magyarországnak is az az érdeke, hogy a két ország között barátság álljon fenn: nemcsak azért, mert rengeteg magyar megy oda nyaralni, hanem mert ez történelmi hagyomány, és jelentősnek mondható horvát kisebbség él Magyarországon.

"Európában a szankciók miatt az energia ára három-négyszerese annak, mint az Egyesült Államokban vagy Kínában"

Európában tömeges munkanélküliség és egyes iparágak megszűnése fenyeget - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ennek az az oka, hogy a háború és a szankciók miatt az energia ára három-négyszerese annak, mint az Egyesült Államokban vagy Kínában.

Ebből pedig az következik, hogy mindennek - alumínium, vegyipari termékek, gépjárművek -, amit Amerikában és Kínában gyártanak, a költségszintje ott sokkal lejjebb van, olcsóbban tudnak gyártani.

Olcsóbban gyártanak, olcsóbban adják a terméket, és ezek kiszorítják az európai termékeket a piacokról - fejtette ki a kormányfő.