200 milliárdos beruházási programot indít 71 hazai nagyvállalat

Hírek2020. okt. 5.MTI

Hetvenegy magyarországi nagyvállalat 207 milliárd forintnyi beruházást indít a versenyképesség-növelő támogatási programban munkavállalói megtartása, illetve a létszám növelése érdekében - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, a Howmet-Köfém Kft.-nél, amely elsőként kapta meg a kormánytámogatást.

Szijjártó Péter a támogatásból épülő csarnok alapkőletételi ünnepségén arról beszélt, hogy a világjárvány idején "nem a munkanélküliséget finanszírozzák, hanem a vele szembeni harcot", és ebben sok vállalat kötött velük szövetséget. Mint mondta, az Európai Bizottság cégenként 800 ezer eurós felső határig engedélyezte a tagállamoknak a támogatást, a versenyképesség-növelő támogatási programban pedig 904 magyar vállalat kapott 425 milliárd forintot.

A miniszter közölte: ezen felül - hosszas egyeztetések után - sikerült elérni, hogy 800 ezer euró felett, felső korlát nélkül is támogathassanak cégeket, amivel 61 600 munkahelyet védenek meg, és további munkahelyek is létrejönnek.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Howmet-Köfém kilencmilliárd forintos beruházásba vág bele, ezzel 550 munkahelyet véd meg, valamint kilencven újat is létrehoz, mindehhez a kormány 3,2 milliárdos támogatást biztosít. Egy nemrégiben átadott csarnok bővítése valósul meg, ahol szintén világszínvonalú csúcstechnológia lesz, így a jelenlegi 1,8 millió darabos keréktárcsa kapacitás 2,3 millióra nő - fűzte hozzá.

Katus István, a Howmet-Köfém Kft. vezérigazgatója megerősítette, hogy az új üzem nemrégiben készült el közel 40 milliárd forintból, mellé létesítik az újabb üzemet és tovább bővítik termelési kapacitásaikat. A piac leginnovatívabb technológiáját telepítik bele, a világ legmodernebb keréktárcsa gyára fog elkészülni - tette hozzá.
A kiosztott sajtóanyag szerint

a zöldmezős beruházás növeli a Howmet jelentőségét Székesfehérváron, a gyártás várhatóan 2021 év végén kezdődik majd meg.

A Howmet Aerospace (2016-ig Alcoa, 2020-ig Arconic) 1993 óta van jelen Magyarországon, amikor a társaság felvásárolta a Székesfehérvári Könnyűfémmű (Köfém) részvényeinek többségét. Magyarországon a Howmet Aerospace kovácsolt alumínium kerekeket, repülőgép motorokat és ipari gázturbina alkatrészeket, mérnökileg magas szinten megalkotott, különféle ötvözetekből készült szerkezeteket gyárt repülőgépek, illetve kötőelemeket az űripar számára. A Howmet Aerospace mintegy 1200 embert foglalkoztat két helyszínen, Székesfehérváron és Nemesvámoson.

A vállalat 1996-ban hozta létre globális szolgáltató központját Székesfehérváron, amely immáron globálisan nyújt pénzügyi és adminisztratív támogatást a Howmet Aerospace telephelyeinek. A társaság 1993 óta több mint 8 millió dollárt fektetett közösségi kezdeményezésekbe.

A nyilvános cégadatok szerint a Howmet-Köfém Kft. jogelődje, az Arconic-Köfém Kft. a tavalyi üzleti évben 246,7 milliárd forintnyi nettó árbevétel mellett 38,1 milliárd forint nyereséget realizált. A társaság 2018-ban 31,7 milliárdos nyereséget és 247,9 milliárd forintnyi nettó árbevételt produkált.