A közlemény szerint évfolyamonként 120 hallgató vehet részt az oktatásban, amelyre nemcsak Senhszi tartományból, hanem egész Kína területéről jelentkezhetnek. Az országos beiskolázású, nemzetközi diplomákat adó képzések Kínában különlegesnek számítanak. Azt írták, az SNNU Kína történelmi fővárosában, az agyaghadseregről is világhírű Hszianban található és magas presztízzsel, nemzetközi hírnévvel büszkélkedhet. Az SZTE és az SNNU kooperációjának alapjait az intézmények 2022 szeptemberében fektették le, egy együttműködési megállapodás keretében.
A tárgyalások, egyeztetések azóta is folyamatosak, az eddigi legnagyobb eredmény, hogy ősztől közös képzést indítanak, amelynek végén a hallgatók mindkét egyetem diplomáját átvehetik.
Az SNNU-n teljesített első három év után a negyediket az SZTE-n végzik el a hallgatók. A képzés fókuszában a legmodernebb mérnökinformatikai ismeretek állnak majd. Kínai hallgatók egy csoportja jelenleg is Szegeden tartózkodik a két intézmény nyári egyetem programjának keretében.
A kínai diákok itt megismerkedhetnek a magyar nyelv és kultúra alapjaival, ízelítőt kapnak a hungarikumokból és látogatást tesznek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, valamint az ELI ALPS lézeres kutatóintézetben is. Az SZTE-n a kínai kapcsolatok és képzések folyamatosan fejlődnek. Ősztől a bölcsészettudományi kar altajisztika tanszékén kínai nyelvi specializáció indul, és további oktatási, kutatási együttműködések is várhatóak az SNNU-val és más kínai partnerintézményekkel - áll a közleményben.