Putyin tárgyalna Bidennel

Hírek2021. márc. 18.MTI

"Gyakorlatilag élő" online tárgyalást javasolt amerikai hivatali partnerének csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin a Rosszija 24 televíziónak nyilatkozva közölte, hogy utasítást adott egy ilyen, pénteken vagy hétfőn megtartandó "egyenes és nyílt" eszmecsere megszervezésére.

Fel akarom ajánlani Biden elnöknek, hogy folytassuk megbeszéléseinket, de azzal a feltétellel, hogy ezt gyakorlatilag élőben, online tegyük meg. Minden halogatás nélkül, egyenes és nyílt megbeszélést folytassunk

mondta Putyin

Úgy gondolom, hogy ez érdekes lenne mind Oroszország, mint az Egyesült Államok népe, de sok más ország számára is

nyilatkozott az orosz vezető.

Emlékeztetett arra, hogy az előző alkalommal Joe Biden kezdeményezett vele telefonbeszélgetést. Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy fenn kell tartani a kapcsolatokat Oroszország és az Egyesült Államok között. Putyin a megbeszélés lehetséges témái között említette a kétoldalú kapcsolatokat, a hadászati stabilitást, a regionális konfliktusok rendezését, a járványellenes küzdelmet.

Köztudott, hogy az Egyesült Államokban nem könnyű a helyzet, ők távol vannak még ezeknek a kérdéseknek a megoldásától. Mi magabiztosabban haladunk előre, van miről beszélnünk, van mit megosztanunk

hangoztatta.

Azzal kapcsolatban hogy Biden egy szerdai tévéinterjúban gyilkosnak minősítette őt - amit a Fehér Ház csütörtöki bejelentése szerint nem bánt meg azóta - Putyin visszatért a nap folyamán már korábban kifejtett gondolatmenetéhez, miszerint mások megítélésében mindenki önmagából indul ki.

"Amikor tanulmányozunk, vagy úgy gondoljuk, hogy tanulmányozunk valakit, az a benyomásunk alakul ki, hogy megfigyelésünk tárgyát nagyítón vagy minimum átlátszó üvegen keresztül vizsgáljuk. Valójában általában tükörbe nézünk" - fogalmazott Putyin.

"Hogy ne egymás távollétében kötekedjünk, továbbra is fenn kell tartanunk kapcsolatunkat" - felelt arra kérdésre, hogy kész-e a Bidennel való együttműködésre a bejelentése után. 

Azt mondta, azért nem szeretné halogatni a tárgyalást, mert a hétvégét a tajgán kívánja tölteni. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírói érdeklődésre kitért az elől, hogy elárulja, konkrétan hová készül Putyin. Elmondta, hogy a kirándulásról készülő képanyagot nyilvánosságra fogják hozni.