Rohamtempóban pörög a visszaváltás: kétmilliárd palack, doboz és üveg már újra körforgásban
HírekElképesztő ütemben pörög Magyarországon a visszaváltás: több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottunk vissza az indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül. Ráadásul 2025 első negyedévében több mint 80 százalékos volt időarányosan a visszaváltás. A siker jól példázza, hogy Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt.
Tavaly július óta pörgött fel a visszaváltási rendszer és ennyi idő alatt immár kétmilliárd italcsomagolás került vissza a körkörös gazdaságba, ezzel jelentősen csökkentve a környezetre rótt terhet.
A visszaváltás sikere az egész ország sikere, hiszen eddig kétmilliárd palack, doboz és üveg hulladékától mentettük meg a környezetünket. A legnagyobb elismerés azoknak jár, akik visszaviszik a palackot, és ezáltal gondoskodnak arról, hogy újra legyen hasznosítva. A boltok és a MOHU feladata, hogy ezt a rendszert működtessék
- mondta Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója.
Becslések szerint a koncessziót megelőzően Magyarországon az italcsomagolások mindössze nagyjából 30 százalékát hasznosították újra. A már nemzetközi szinten is bizonyított visszaváltási rendszernek, azaz DRS-nek köszönhetően a visszagyűjtés mértéke jelentősen megnőtt, ami nemcsak a környezetre gyakorol pozitív hatást, hanem lehetővé teszi az értékes nyersanyagok hatékony újrahasznosítását is.
Több mint 3000 ponton automata, 1700 ponton pedig kézi visszaváltó pont áll a fogyasztók rendelkezésére. A visszaváltási díjat továbbra is a boltokban levásárolható kupon formájában kérik a legtöbben. Több mint 80 százalék ezt a lehetőséget választja, így eddig több mint 80 milliárd forintot kértek úgy vissza a vásárlók, hogy azt akár rögtön a boltban levásárolhassák. A MOHU saját fejlesztésű REpont applikációján keresztül a felhasználók mintegy 15-20 százaléka utalja a bankszámlájára a palackokért járó összeget, jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel.
A MOHU minden visszaváltott palack után kezelési díjat fizet a boltoknak. A boltok feladata az üzletekben a visszaváltás működtetése, így például az automaták üzemeltetése, tisztítása és ürítése.
A MOHU célja, hogy Magyarország elérje az EU által előirányzott 65 százalékos újrahasznosítási arányt, valamint 10 százalék alá szorítsa a hulladéklerakás mértékét. E célok elérése érdekében a visszaváltási rendszeren túl több beruházást is indít; többek közt új, korszerű hulladékudvarokat épít országszerte, fel fog építeni egy 360 ezer tonna kapacitású hulladékhasznosító üzemet, megnégyszerezi a textilgyűjtő konténerek számát, és egymillió szelektív kukát oszt ki ingyen.
