Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Romlott a gazdasági közérzet márciusban a Századvég felmérése szerint

Hírek2021. márc. 19.MTI

A lakosság és a vállalatok konjunktúraérzete is romlott az előző hónaphoz képest a súlyosbodó vírushelyzet és a bevezetett szigorítások miatt - közölte márciusi felmérésének eredményeit a Századvég Gazdaságkutató pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a -100 és +100 közötti skálán értelmezett index értéke a lakosság esetében érdemben, -6,4 pontról -11,4 pontra, a vállalkozások esetében pedig -12,1 pontról -15,1 pontra esett vissza. A lakossági index ezzel a tavaly októberi, míg a vállalati a tavaly júliusi szintjére csökkent.

Megjegyezték azt is, hogy a március eleji szigorítások bejelentése a felmérés elvégzése közben történt, azaz annak hatása még csak részben jelent meg az adatokban. A gazdasági közérzet javulása csak akkor várható, ha a háztartások életét, valamint a gazdaságot érintő, a járvány elleni egészségügyi védekezést szolgáló korlátozásokat feloldják - jelezte a gazdaságkutató.

A Századvég mérései szerint a lakossági konjunktúraindex mind a négy alindexe romlott márciusban. A legkisebb mértékű csökkenés az anyagi helyzetet jellemezte, ennek indexe -6,7 pontról -8,8 pontra csökkent, tehát anyagi helyzetén március elején a lakosság még kevésbé érezte a járvány harmadik hullámának hatását.

A legnagyobb romlás az infláció megítélésében történt, az ezt leíró index -17,4 pontról -27,5 pontra csökkent. Ezt a forint gyengülése, az üzemanyagárak emelkedése, illetve a tavalyi lezárások nyomán bekövetkező áremelkedések tapasztalatai magyarázhatják - mutatott rá a gazdaságkutató.

A gazdasági helyzet megítélésének értéke -10,5 pontról -17,4 pontra esett, összhangban a szigorodó korlátozásokkal. Decemberi szintje közelébe romlott a foglalkoztatási helyzet megítélése is, -0,4 pontról -6,0 pontra.

A vállalati alindexek esetében az előző hónaphoz viszonyított eltérések kisebbek voltak, mint a lakossági alindexeknél. A korlátozások szigorítása miatt itt is érdemi romlás tapasztalható a gazdasági környezet esetében, -18,4 pontról -25,7 pontra esett vissza a mutató.

A legpozitívabb továbbra is az iparági környezet megítélése, ugyanakkor a mutató értéke itt is csökkent, 15,4 pontról 12,9 pontra.

A termelési környezet indexe -13,8 pontról -15,5 pontra, az üzleti környezeté pedig -15,1 pontról -17,4 pontra csökkent.

Az egyes kérdések közül a legnagyobb - de így is csekély mértékű - javulás az elmúlt egy évben végrehajtott beruházásokra vonatkozó kérdésben történt. Itt az igen választ adók aránya hibahatáron belül, 30,0 százalékról 32,5 százalékra emelkedett.

A legnagyobb romlás a lakossági felméréshez hasonlóan a vállalatok körében is a következő egy év gazdasági helyzetének várható alakulásában történt. Itt 13,2 százalékról 18,5 százalékra nőtt a jelentős, míg 18,6 százalékról 23,6 százalékra a kismértékű romlást várók aránya. Az előző havi szint környékén, 19,6 százalékon voltak a változatlanságra számítók. Eközben 36,0 százalékról 25,9 százalékra csökkent a kismértékű javulásra és 8,5 százalékról 5,8 százalékra a jelentős javulásra számítók aránya.