Sosem volt ilyen egyszerű Babaváró kölcsönt igényelni

Hírek2020. máj. 22.Növekedés.hu

A Kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kihirdetését követően a családtámogatási rendszer több elemén is változtatott. Az intézkedéscsomag részeként számos ponton könnyítették a Babaváró kölcsön igénylésének feltételeit. A könnyítések célja, hogy a járvány miatt átmenetileg bajba került fiatal házaspárok a jövőben se essenek el az állami támogatástól. Az OTP Bank hitelezési szakértői összefoglalták a változásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Budapest, 2020. május 22. – A Babaváró kölcsön a rendkívüli járványhelyzetben is népszerű maradt, legalábbis erre lehet következtetni az MNB adatai* és az OTP Bankhoz érkező igénylések és ügyfélmegkeresések számából. Az MNB legfrissebb adatai szerint ugyanis a kihelyezett Babaváró kölcsön állomány 2020 márciusára 631,2 milliárd forintra nőtt, ami 11 százalékos bővülést jelent az idén februári 567,6 milliárdhoz viszonyítva. A termék bevezetése óta az OTP Banktól több mint 30 ezer házaspár igényelt átlagosan 9,5 millió forint összegű kölcsönt. 2020 első három hónapjában a Babaváró hitelek szerződéses összege pedig 72 milliárd forint volt a hitelintézetnél.

A Bababáró kölcsönt is érintő könnyítésekről szóló kormányrendelet** 2020. április 23-án lépett életbe, az abban foglalt intézkedések jelenleg is érvényesek. A veszélyhelyzet feloldásáról, annak pontos dátumáról a Kormány dönt.

Mik is voltak a könnyítések?

A személyes érintkezések számát igyekszik csökkenteni az a módosítás, amely lehetővé teszi, hogy csak a házaspár egyik tagja vegyen részt az ügyintézésben. A kölcsön igényléséhez és a szerződéskötéshez ebben az esetben csak meghatalmazásra van szükség. 

„A meghatalmazott csak az igénylő házaspár valamelyik tagja lehet a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint annak megszűnését követő 30. napig. A meghatalmazás lehet az OTP Bank saját, a kitöltést követően két tanú aláírásával hitelesített nyomtatványa, ami a weboldalunkon elérhető. Ugyanakkor elfogadjuk a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást is, ha az megfelel a tartalmi és formai feltételeknek” – tájékoztatott dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője.

Határidőket érintő módosítások

Korábban a gyermek születése akkor jelentette a Babaváró kölcsön teljes futamidőre szóló kamatmentességét, ha a gyermek a hiteligénylés után született meg. A módosítás szerint most már utólag is be lehet adni az igénylést, ha a baba a veszélyhelyzetben, illetve az azt követő 30 napon belül érkezik, erre a veszélyhelyzet lejártát követően 60 nap áll rendelkezésre. A két hónap elegendőnek tűnhet, de azt is számításba kell venni, hogy az igénylés benyújtása előtt több dokumentumot, például a TB-igazolást is be kell szerezni az illetékes kormányhivatalban vagy ügyfélkapun keresztül elektronikus formában, ami akár több napot is igénybe vehet.

A jelenlegi helyzetben a házaspárok akkor is igényelhetnek Babaváró kölcsönt, ha a feleség a veszélyhelyzet idején tölti be a 41. életévét. Az igénylés benyújtásának határideje ebben az esetben a veszélyhelyzet végét követő 30. nap.

A kölcsön folyósításához szükséges köztartozás-mentességről a veszélyhelyzet előtti utolsó napon (2020. március 10.) fennállt állapot szerint kell nyilatkozni.

Könnyítések az igazolások benyújtásánál 

A kormányrendelet a Babaváró kölcsön igényléséhez feltételként szabott, három évig folyamatosan fennálló, maximum 30 napra megszakított TB-jogviszony igazolásában is tartalmaz könnyítéseket. Nem számít a jogviszony megszakításának, ha az igénylő a veszélyhelyzetben vagy az azt követő 30 napban veszíti el a munkáját és nem tud 30 napon belül elhelyezkedni. A kedvezmény a veszélyhelyzetet követő legfeljebb 90 napig érvényes, ennyi idő áll az igénylő rendelkezésére, hogy ismét rendezze a TB-jogviszonyát. Ha újra dolgozni kezd, a veszélyhelyzet idején kimaradt napokat is biztosítási jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni.

A kormányrendelet azt is lehetővé teszi, hogy a Babaváró kölcsönnel rendelkezők a veszélyhelyzet utánra halasszák néhány dokumentum és igazolás bemutatását. Ezek közé tartozik a megszületett gyermek, vagy a kamattámogatást befolyásoló körülmény, változás bejelentése. A kormány a jogorvoslati határidőt is kitolta a veszélyhelyzet lejártát követő 30. napig.

Ami nem változik

A Babaváró kölcsön hitelintézeti feltételrendszerében nincs változás, továbbra is ellenőrizni kell az igénylők jövedelmi helyzetét, valamint TB-jogviszony igazolása is szükséges a kölcsönigényléshez.

Az OTP Bank változatlanul arra kéri ügyfeleit, hogy Babaváró kölcsön személyes igénylését megelőzően az OTP Bank honlapján  tájékozódjanak a jogosultsági feltételekről, ezzel is lerövidítve az ügyintézés időtartamát.

További információk a Babaváró kölcsönnel kapcsolatban: https://www.otpbank.hu/portal/hu/SzabadFelhasznalasuHitelek/Babavaro