Svéd vízerőműben termelt áramot venne? Így teheti meg

Hírek2021. máj. 3.Növekedés.hu

Egyre több vállalat számára jelent kiemelt értéket a zöld energia, a cégek egy része ma már a villamosenergia-beszerzéseknél is gondot fordít arra, hogy az általa felhasznált áram milyen forrásból származik. Nem véletlen, hogy tavaly az EU-ban rekord szintre ért a származási garanciák iránti kereslet, a piac tavaly mintegy tizedével nőtt. A trendekről az MVM Partner Zrt. szakértőivel beszélgettünk.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, illetve a vállalati ökológiai lábnyom folyamatos csökkentésére ma már számos hatékony eszköz áll rendelkezésre. Ezek közül az egyik a származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) európai rendszere, amely lehetőséget ad a villamos energiát vásárlók számára, hogy fogyasztásukat az általuk preferált, környezetbarát forrásból fedezzék.

A GO egy forgalmazható, elektronikus okirat, amely objektív, átlátható módon igazolja, hogy az adott mennyiségű megvásárolt áram megújuló, illetve károsanyagkibocsátás-mentes forrásból származik.

Sőt, a dokumentumból az is kiderül, hogy mely ország, mely termelőjének mely gépegysége „gyártotta le” a megvásárolt villamos energiát. 

Az elektronok természetesen nincsenek „felcímkézve”. A villamosenergia-rendszerek a fizika törvényszerűségei szerint működnek, a svéd vízerőműben termelt áram valójában nem utazik éppen abba a magyar gyárba, ahol felhasználnák. A GO segítségével azonban pontosan követhető, hogy az európai rendszer nagy egészébe mennyi fenntartható energia került be, illetve az is, hogy ebből mennyit használtak fel.

Nem véletlen, hogy 2020-ban a járványhelyzet miatt egyébként alacsonyabb villamosenergia-kereslet ellenére is 8 százalékkal nőtt Európában a GO-k iránti kereslet.

A termelők által megigényelhető dokumentumot – az általuk megtermelt zöld áram mennyisége alapján – a helyi energetikai hatóság bocsátja ki. A 2014 óta működő rendszer célja, hogy támogassák a folyamatosan fejlődő megújulóenergia-szektort, hiszen ezáltal többletbevételhez juthatnak a származási garanciát kiváltó villamosenergia-termelők.

A GO-k nemzetközi piaca a fogyasztói igényekhez igazodik. Mivel a származási garanciák tartalmazzák a termelő pontos adatait, így vásárolható akár kizárólag víz-, szél-, napenergiával termelt áramot tanúsító okirat, de akár ország, akár konkrét erőmű áramát is választhatja az, aki előnyben részesíti a fenntartható termelést. Vagyis e tanúsítványrendszernek köszönhetően egy magyar üzem is működhet egy másik ország vízerőműjében megtermelt zöld energia felhasználásával.

A származási garancia végső címzettje az áram végfelhasználója, vagyis például az a vállalat, amely az őt kiszolgáló kiskereskedőtől kéri, hogy áramfelhasználásának egy része vagy egésze fenntartható forrásból származzon.

A GO egy árupiaci termék, amelyet a kiskereskedő partnerei igényei alapján a nagykereskedőtől vásárol meg. A nagykereskedő pedig az árupiacokról szerzi be a szükséges dokumentumokat, amelyeknek meghatározott árfolyama van, függően attól is, hogy hol, milyen technológiával termelt zöld áramot igazol.

A GO-t ugyanakkor (egyelőre) nem kereskedik tőzsdéken, jellemzően a nagykereskedők és a termelők közötti, bilaterális megállapodásokon keresztül zajlanak a tranzakciók.

Az adott országban felhasználható GO-kat a helyi energetikai hatóság adja ki, illetve a külföldi forrásból érkező dokumentumokat is honosítja.

Magyarországon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által a termelőknek kibocsátott, illetve a külföldi termelők honosított okiratai használhatók.

Adott termelő adott mennyiségről szóló tanúsítványa természetesen egyszerre csak egy országban lehet aktív, így amikor például a magyar hatóság honosítja, azt megelőzően töröltetni szükséges a korábbi hitelesítő ország nyilvántartásából.

A származási igazolások a kibocsátástól számított meghatározott ideig érvényesek, vagyis az azokat megvásárló végfogyasztó csak ezen határidőig használhatja fel őket. Felhasználáskor pedig törlik őket a rendszerből, vagyis életútjuk véget ér, amikor az adott fogyasztóhoz elérnek. Tehát a rendszer lehetővé teszi a megújuló energia tulajdonjogának pontos nyomon követését, és biztosítja, hogy az egyes származási garanciákat csak egyszer lehessen felhasználni.

Az MVM Partner Zrt. az MVM Csoport egyetlen villamosenergia-nagykereskedőjeként is egyre nagyobb mennyiségben kereskedik GO-val, hiszen a hazai cégek részéről folyamatosan nő az igény a termék iránt.

Egyre több vállalkozás számára fontos, hogy éljen a klímaváltozás elleni harc ezen eszközével, és származási garancia vásárlásával támogassa a fenntartható áramtermelőket. Az igazoltan alacsony kibocsátású áram felhasználása ráadásul ma már komoly marketingeszközként is működik, hiszen a mindinkább környezettudatos vásárlók és ügyfelek számára közvetlen értéket jelent a fenntartható működés. (X)