Szakmai fórum a hatékony államról és az e-közigazgatásról

Hírek2019. júl. 24.Növekedés.hu

A hatékony államról és az e-közigazgatásról, mint az ország versenyképességet meghatárotó tényezőkről szervez szakmai fórumot az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság.

A hatékony államról és az e-közigazgatásról, mint az ország versenyképességet meghatárotó tényezőkről szervez szakmai fórumot az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) – a Magyar Nemzeti Bank 330 versenyképességi pontjának a témát érintő javaslataihoz (180-190. oldal) kapcsolódóan, egy négy rendezvényből álló műhelybeszélgetés-sorozat záró rendezvényeként –

2019. július 31-én, szerdán 14 órától a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai épületének (1055 Budapest, Markó utca 29-31.) Lotz termében.

A rendezvény bevezető előadását Baksay Gergely, az MNB Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának igazgatója tartja.

A rövid bevezetőt követő panelbeszélgetés résztvevői:

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, az MKT Államháztartási Szakosztályának alelnöke, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető korábbi miniszter és Csath Magdolna közgazdász professzor, egyetemi tanár, a Versenyképességi Tanács tagja. A beszélgetés moderátora Csiki Gergely, a Portfolio.hu portál lapigazgatója lesz.

A rendezvényen a részvétel a terem befogadóképességére tekintettel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat szíveskedjenek előzetesen jelezni az office.mkt@t-online.hu címen. 

Kapcsolódó dokumentumok:
Versenyképességi program 330 pontban (pdf)