MTV European Music Awards gála budapesti közvetítése növeli a turisztikai érdeklődést

Hírek2020. okt. 25.MTI

A turizmus élénkülését várja az MTV European Music Awards (MTV EMA) 2020 Show műsorától Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró, aki az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában hangsúlyozta: egymilliárd ember láthatja Budapest értékeit.

A szakértő azt mondta, a régió most először ad otthont a világhírű könnyűzenei eseménynek a november 8-ai, Budapestről és Londonból jelentkező virtuális műsorral. Felhívta a figyelmet arra, hogy várhatóan egymilliárd néző követi figyelemmel a díjátadót, melynek Palvin Barbara szupermodell lesz az egyik műsorvezetője.

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy négy ikonikus helyszínt mutatnak be, emellett az országimázst is növeli egy ilyen volumenű rendezvény - mondta Kiss Róbert Richárd.

A nézők jelentős része abból a fiatal korosztályból kerül ki, akik szeretnek utazni, és ha a koronavírus-járvány lecsengése megengedi, útra kelhetnek, ellátogathatnak Magyarországra - emelte ki. Emlékeztetett: a járvány előtt, 2018-ban és 2019-ben csúcsokat döntött a Magyarországra érkező turisták száma.