Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szijjártó: a versenyképességnek és a környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia

Hírek2021. máj. 10.MTI

Magyarország komolyan veszi, hogy a versenyképességnek és a környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia, viseli a felelősséget azért, hogy a következő nemzedékek számára élhető bolygót hagyjon hátra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szünetében.

A politikus a John Kerryvel, az Egyesült Államok különleges klímamegbízottjával a környezetvédelem globális kérdéseiről, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem témájában videókapcsolaton keresztül tervezett megbeszéléssel kapcsolatban magyar újságíróknak elmondta: Magyarország viseli annak a felelősségét is, hogy az európai ipart ne lehessen leépíteni, illetve versenyképtelenné tenni.

"Fontos, hogy ne engedjünk a nukleáris energiával kapcsolatban Brüsszelből érkező nyomásnak. Ki kell tartani az igazság mellett, ugyanis a nukleáris energia tiszta, biztonságos és olcsó módja az energia előállításárnak"

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Ellent kell állni a nukleáris energia használata elleni nyomásgyakorlásnak - jelentette ki. Ha a magyar energiamix nukleáris lábát kiütnék, akkor Magyarországon

"nem tudnánk tovább csökkenteni a károsanyag-kibocsátásunkat, nem tudnánk még tisztább környezetet teremteni, nem tudnánk megvédeni a rezsicsökkentés vívmányait sem"

- mondta.

Magyarország a környezetet kímélő gazdasági növekedés bajnoka, nemcsak azért, mert az európai uniós országok közül elsőként ratifikálta a párizsi klímamegállapodást, hanem azért is, mert úgy tudta növelni gazdasági teljesítményét, hogy közben csökkentette a károsanyag-kibocsátást. A koronavírus-világjárványt megelőzően mindössze 21 ilyen ország volt a világon, köztük Magyarország - emelte ki Szijjártó Péter.