Magyarországon hozza létre első külföldi gyárát a kínai Semcorp

Hírek2020. nov. 10.MTI

Debrecenben hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák globális piacát vezető cég beruházásának értéke 65,5 milliárd forint.

A beruházást megelőző kétéves tárgyalás eredményét Szijjártó Péter kedden, a Facebookra feltöltött videójában ismertette.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az új szeparátorfólia-gyár Debrecenben épül meg, a beruházás 440 új munkahelyet teremt, ezért a kormány 13 milliárd forintos, vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít a fejlesztéshez.Elmondta még: a beruházás helyszíne egy 19 hektáros terület, amelyen egy 100 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot építenek. Így Kínán kívül először Magyarországon gyártja majd az elektromos autók akkumulátorjaihoz szükséges szeparátorfóliákat a Semcorp.

Kimelte azt is, hogy nagy verseny volt ezért a beruházásért is.

"Három másik európai országgal kellett versenyeznünk azért, hogy ez a beruházás végül idejöjjön, hogy ez a beruházás végül Magyarországot válassza, és végül magyar embereknek biztosítson újabb munkalehetőséget"

- ismertette.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az emberek életén és egészségén túl a munkahelyet is meg kell védeni a mostani világjárvány közepette, hiszen ez a járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kihívásokat is tartogat, sőt, egy teljesen új világgazdasági korszak jön most éppen létre, amely nemcsak a vállalatokat, hanem az országokat is győztesekre és vesztesekre osztja. Az, hogy ki kerül a nyertesek, ki a vesztesek közé az országok közül gazdasági szempontból, alapvetően az dönti el, hogy mely országok képesek arra, hogy még a mostani, embert próbáló körülmények dacára is nagy beruházásokat vonzzanak magukhoz - hangsúlyozta.

A Semcorp új debreceni gyára az európai piaci igényeket fogja kiszolgálni, hiszen a következő időszakban az autóipar is jelentős mértékben átalakul, és a hagyományos meghajtásról a hangsúly majd egyre inkább átkerül az elektromos meghajtásra - emlékeztetett.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország a hagyományos autóipar egyik fellegvára Európában, és az elmúlt időszak beruházási döntései nyomán

"most már nyugodtan mondhatjuk az is, hogy az új, elektromos meghajtásra épülő autóipar egyik fellegvára is mi leszünk, sőt, mi vagyunk itt Európában".   

 Ezzel a beruházással 5 milliárd dollár fölé emelkedik a Magyarországon végrehajtott kínai beruházások összértéke, meghaladja a 15 ezret a kínai vállalatok által Magyarországon alkalmazott munkavállalók száma is.