Szijjártó: négy hónap maradt elérni a kitűzött éves gazdasági növekedést

Hírek2021. aug. 31.MTI

Mindössze négy hónap maradt arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje a kitűzött 5,5 százalékos célt, ezért küzd minden egyes nap a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs - jelentette ki a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a tárca közleménye szerint.

Amennyiben a gazdasági növekedés idei üteme eléri az 5,5 százalékot, az állam a jövő év elején visszafizeti a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

A miniszter hangsúlyozta, hogy ez csak akkor lehetséges, ha Magyarországnál nagyobb és erősebb államokat sikerül sorozatosan legyőzni a beruházásokért folytatott versenyben, ahogyan ez most is történt, ugyanis bejelentették az amerikai központú Huntsman vegyipari vállalat pétfürdői fejlesztő- és gyártóüzemének újabb bővítését.

Rámutatott:

folytatni kell a beruházási körülmények javítását, meg kell szüntetni a növekedés útjában álló egyes bürokratikus akadályokat.

A tájékoztatás szerint a Huntsman több mint 16 milliárd forintos projektje, amelyet a magyar kormány nagyjából 1,1 milliárd forinttal támogat, a tervek szerint 2023 közepére zárul le. Ennek nyomán a cég a meglévő 131 alkalmazottjának megtartása mellett tizenkét munkatárssal bővíti létszámát.

Szijjártó kiemelte, hogy a világ legerősebb és legnagyobb gazdaságai is szívesen látták volna ezt a beruházást, azonban a vállalat úgy döntött, annak ellenére is Magyarországot választja, hogy létesítményeivel jelen van több mint hetven országban.

Hozzátette, modern technológiájú gépeket szereznek be, illetve tízezer négyzetméterrel bővítik a gyártási felületet Pétfürdőn, ami jelentős kapacitásnövelést jelent, ez pedig a magyar kivitelt is segíti, hiszen az itt előállított termékek legnagyobb részét exportálják.

A miniszter arról is beszámolt, hogy

az amerikai cégek számítanak a második legnagyobb beruházónak Magyarországon, az idei év első öt hónapjában pedig 30 százalékkal nőtt az Egyesült Államokba irányuló magyar export.

Végezetül aláhúzta, hogy a vegyipar a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata, amelyben az idei első félévben minden idők legmagasabb termelési értékét jegyezték fel, 3700 milliárd forintot, ez 20 százalékkal magasabb az eddigi rekordnál, 2019 első félévénél.

A Huntsman 2020-ban csaknem hatmilliárd dollár árbevételt ért el világszerte, vegyipari termékei száma több ezerre tehető. Több mint hetven létesítményt működtet körülbelül harminc országban, összesen nagyjából kilencezer embert foglalkoztat.