Több mint 2 milliárdos támogatást kapnak a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők

Hírek2020. aug. 6.MTI

A kormány újabb, 2 milliárd 120 millió forintos csomagról döntött a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők támogatására - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Közlése szerint vidéken 80 könnyűzenei klub, játszóhely kaphat maximum 9 millió forint támogatást,

amiből egyenként tíz-tíz könnyűzenei eseményt szervezhetnek meg, vagyis 800 esemény valósulhat meg 720 millió forintos támogatással.

Emellett - folytatta - körülbelül 20 nagyobb klub és koncerthelyszín kaphatna 30 millió forint támogatást,

amelyből egyenként szintén tíz-tíz könnyűzenei eseményt valósítanának meg, így ez 200 koncertet jelentene, és erre 600 millió forint áll rendelkezésre.

Elmondta: a határon túli zenei színpadokat is támogatnák; 11 ilyen klubbal számolnak, amelyek ugyancsak maximum 9 millió forintból egyenként 11-11 könnyűzenei eseményt rendezhetnének, így összesen 120 rendezvényre 100 millió forint áll majd rendelkezésre.

Szentkirályi Alexandra közölte: a fesztiválok esetében 700 millió forint a támogatási keret, ezt fesztiválszervező cégenként osztják majd el.

A klubok, koncerthelyszínek támogatása esetében a Petőfi Irodalmi Múzeum a pályázat megvalósítója, a fesztiváloknál pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség a lebonyolító.