Többezer liter kőolaj dőlt ki a megsérült horvát vezetékből
HírekA vezetéket pénteken, felújítási munkálatok közben rongálta meg egy külső kivitelező munkagépe.
Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 88. kilométerénél, Prvca település közelében történt baleset következtében mintegy 500 köbméter, azaz 500 ezer liter kőolaj jutott a környezetbe.
Ebből szombat estig körülbelül 200 ezer litert sikerült összegyűjteni.A vezetéket pénteken, felújítási munkálatok közben rongálta meg egy külső kivitelező munkagépe.A baleset után az érintett szakaszon azonnal leállították a kőolajszállítást, szombaton pedig sikerült lezárni a csővezeték sérülését. A Janaf egyelőre nem közölte, mikor indulhat újra a szállítás.
A hatóság közölte, hogy a vizsgálatok sem a felszíni, sem a felszín alatti vizekben nem mutattak ki szennyezést. A víz és a levegő minőségét folyamatosan ellenőrzik, a kárelhárítást pedig a környezetvédelmi felügyelőség is figyelemmel kíséri.
A kőolaj erős szaga ugyanakkor a környező településeken, köztük Nova Gradiskában is érezhető volt.
A Janaf szerint a kiömlött kőolaj összegyűjtése a következő napokban is folytatódik, a visszanyert olajat pedig visszajuttatják a vállalat rendszerébe. Ezt követően eltávolítják a szennyezett talajt, és helyreállítják az érintett területet.
A Janaf az Adria-kőolajvezeték horvátországi üzemeltetője, amely a magyar Mol-csoport számára is szállít kőolajat. A vállalat egyelőre nem közölte, hogy az érintett vezetékszakasz leállítása okozott-e fennakadást a magyarországi szállításokban.