Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új nagymacskák érkeztek a Honvédséghez

Hírek2024. jún. 3.MTI

Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az úgynevezett

Leopard 2A7 Driver Training Tank (vezetői oktatójármű)

megjelenésével az elmúlt években Németországban sikeresen kiképzett harckocsizó tisztek és altisztek gyártói felkészítése mostantól Tatán folytatódhat. Ez a több hónapos szakmai tanfolyam szavatolja az állomány profi ismereteit az új eszközök használatához - fogalmazott a miniszter.

Közölte azt is, ezzel tizenháromra bővült a magyar igények szerint fejlesztett harckocsik száma a vitéz Tarczay Ervin 11. Harckocsizászlóaljnál.

A HM közleménye szerint a miniszter elmondta: 2028-ig összesen negyvennégy darab érkezik Magyarországra a high-tech haditechnikai eszközből.

A tárca tájékoztatása szerint az eszköz páncélteste 7,7 méter hosszú, előrefordított löveggel a harckocsi hosszúsága 10,97 méter. A szélessége kiegészítő páncélzat nélkül 3,76 méter, magassága pedig 3,03 méter.

Tűzerejéről egy L55A1 típusú, L55 űrméret hosszúságú, 120 milliméter űrméretű, Rheinmetall harckocsiágyú gondoskodik, amely lehetővé teszi a pontos tüzelést akár 5000 méterről is. A harckocsi rendelkezik továbbá egy 7,62 milliméteres párhuzamosított géppuskával, egy 12,7 milliméteres távvezérelt géppuskával, valamint 16 darab 76 milliméteres ködgránátvetővel, amelyek repeszgránátok kilövésére is alkalmasak - írta a Honvédelmi Minisztérium.