Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új, történelmi csúcson zárt a budapesti tőzsde

Hírek2024. máj. 10.MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.

A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BUX a hét összes kereskedési napját történelmi csúcson zárta.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlagos forgalomban mellett, kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett az index a hét utolsó napján.

A legjobban teljesítő blue chip a Mol volt, annak ellenére, hogy az olajtársaság első negyedéves eredménye elmaradt az elemzői várakozástoktól. A péntek hajnali gyorsjelentésben a vártnál jobb számokról beszámoló OTP a kereskedés végére lefordult és mínuszban zárt.

A Mol 36 forinttal, 1,18 százalékkal 3076 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 0,46 százalékkal 18 315 forintra csökkent, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,32 százalékkal 932 forintra esett, forgalma 671,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,84 százalékkal 9650 forintra nőtt, a részvények forgalma 956,2 millió forintot ért el.