Újabb 10 kistelepülésen lesznek elérhetőek a postai szolgáltatások a Takarékbank helyi fiókjában

Hírek2021. jan. 26.Növekedés.hu

Újabb településeket von be közös programjába a Magyar Posta és a Takarékbank. Február folyamán országszerte várhatóan 10 településen indul a közös program, illetve annak tesztelése, ezzel csaknem 20-ra emelkedik azon települések száma, ahol a közös működtetés hatékonyságát vizsgálják a felek.

A Magyar Posta Zrt. és a Takarékbank Zrt. tavaly júniusban jelentette be, hogy közös programot indít kistelepüléseken, majd az előkészületeket követően novemberben ünnepélyes keretek között mutatták be Csengődön az első olyan takarékbanki fiókot, ahol banki és postai szolgáltatásokat egyaránt nyújtanak.

A csengődi költözést további 8 követte, ezzel összesen 9 településen lehet egy helyen elérni a postai és a banki szolgáltatásokat.

A program egyelőre tesztjelleggel működik, célja, hogy hatékony, fenntartható működés mellett hosszú távon és a korábbinál magasabb szolgáltatási színvonal mellett biztosítsa a kistelepülésen élők számára az alapvető postai és pénzügyi szolgáltatások elérését.

A felek 2021. elején döntöttek arról, hogy újabb, várhatóan 10 települést vonnak be a programba, bővítve ezzel a tesztprogramban résztvevők körét. Az érintett településeken február 1-24. közötti időpontoktól lesznek a postai szolgáltatások a helyi takarékbanki fiókokban elérhetőek. A változásról minden településen időben értesíti a Posta a lakosokat: szórólapokon és plakáton, valamint az önkormányzatokkal együttműködve adnak tájékoztatást.

Az érintett településeken a Magyar Posta és a Takarékbank folyamatosan figyeli és értékeli a program alakulását és várja az ügyfelek visszajelzéseit, és ezek alapján a felek közösen dolgoznak tovább az együttes működés kialakításán. Ebben az új felállásban a két szolgáltató évtizedes tapasztalatai és erősségei adódnak össze. Mindkét társaság azt várja, hogy mind a postai, mind a banki szolgáltatások színvonalára pozitív hatással lesz az új működési forma.

A tesztidőszak várhatóan tavasz végéig tart, azt követően vizsgálja a két társaság közösen a működés tapasztalatait és értékeli azokat. Az eredmények ismeretében, a lakosok és az önkormányzatok visszajelzéseit is figyelembe véve közösen döntenek a program hosszú távú sorsáról.