Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Újabb 15 milliárdra pályázhatnak a vállalkozások

Hírek2024. márc. 5.MTI

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott - feltételesen visszatérítendő - támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik képzését - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény kiemelte, hogy a támogatás hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztéséhez. A program korábbi szakaszaiban eddig mintegy 1200 vállalkozás több mint 50 ezer munkavállalója részesült képzési támogatásban.

A GINOP Plusz Program munkahelyi képzésekre fordítható 70 milliárd forintos pályázatának keretében a munkáltatók többek között szakmai ismeretekre irányuló képzésekhez, valamint IKT és nyelvi képzésekhez kaphatnak támogatást.

Elsősorban a munkavállalók képzési költségeihez, valamint a képzés miatt kieső munkaidőre járó béréhez.

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a képzéseket támogató program következő - 15 milliárd forintos kerettel meghirdetett szakasza számos könnyítést is tartalmaz a vállalkozások részére.

Az energiaintenzív ágazatokban működő vállalkozások - amennyiben képzési tervükben zöld átálláshoz kapcsolódó képzés is megjelenik - 100 százalékos támogatási intenzitással igényelhetnek támogatást. A képzési és bértámogatási elem maximális mértéke kkv-k esetében 75 millió forint, nagyvállalatoknál 150 millió forint. A képzési támogatásra és bértámogatásra vonatkozóan mikro- és kisvállalkozás esetében 70 százalékos, középvállalkozásoknál 60 százalékos, nagyvállalatoknál pedig 50 százalékos a támogatási intenzitás.

A vállalkozások részére megítélt támogatás feltételesen vissza nem térítendő, ami az új szakaszban kedvezőbb továbbfoglalkoztatási feltételek meghatározott mértékben történő teljesülése esetén válhat vissza nem térítendő támogatássá - ismertette az NGM.

Az infláció visszaszorítását követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében helyre kell állítani a fogyasztást, 25 százalékos szint felett kell tartani a beruházásokat, valamint a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra kell növelni a 15-64 éves korosztály munkaerőpiaci aktivitását - emelték ki a közleményben.

A GINOP Plusz program aktivitás és foglalkoztatás növelését támogató 3. és 4. prioritásain keresztül ez utóbbi célt 2030-ig több mint 460 milliárd forinttal fogja támogatni a kormány.

A pályázatról részletes információk már elérhetők a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaügyi portálján - közölték.