Újabb bankot vásárol Szlovéniában az OTP Bank 

Hírek2021. máj. 31.Növekedés.hu

Az OTP Bank adásvételi megállapodást írt alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80%-os és az EBRD 20%-os tulajdonában álló Nova KBM 100%-os részesedésének megvásárlásáról. A bank megvásárlása az OTP Csoport történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amelynek eredményeképpen Szlovéniában is piacvezetővé válik a bankcsoport. A tranzakció pénzügyi lezárására a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzését követően várhatóan jövő év második negyedévében kerül sor.

A Nova KBM, mérlegfőösszege alapján, 20,5%-os piaci részesedésével Szlovénia második legnagyobb bankja - adja hírül az OTP közleménye.

A bank a szlovén pénzügyi piac meghatározó szereplője, a lakossági szolgáltatások és a kisvállalkozások mellett teljeskörű banki szolgáltatásokat nyújt a közép- és nagyvállalatoknak is. A vételárat a felek megállapodásuk alapján nem hozzák nyilvánosságra.

A Nova KBM – amelynek jövedelmezősége a korábbi éveket is figyelembe véve folyamatosan stabil volt – 2020-ban megvásárolta a szlovén bankpiac harmadik legnagyobb szereplőjét, az Abanka-t, a két bank integrációja tavaly decemberben zárult le.

A mostani, eurózónán belüli tranzakció kiemelkedő az OTP Csoport történetében, jelentőségét mutatja, hogy a Nova KBM megvásárlását és a tranzakció lezárását követően az OTP (az SKB és a Nova KBM tulajdonosaként) piacvezetővé válik mind hitel-, mind betétállomány tekintetében a szlovén bankpiacon, közel 30%-os részesedéssel.

A tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2022 második negyedévében kerülhet sor a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzésének függvényében.

Eddig is hatalmas lehetőségként tekintettünk szlovéniai jelenlétünkre, és az OTP Csoport stratégiájának megfelelően 2019-es piacra lépésünk óta kerestük a további növekedési lehetőségeket az országban. Akkor a szlovén bankszektor negyedik legnagyobb szereplőjét, az SKB Bankot vásároltuk meg, amelyet azóta sikeresen integráltunk az OTP Csoportba. A most bejelentett újabb tranzakcióval az OTP Bank meghatározó, első számú szereplő lesz a szlovén pénzügyi piacon.A Nova KBM megvásárlásával tovább tudjuk erősíteni az OTP Csoport amúgy is kiemelkedő stabilitását és profittermelő képességét, miközben minden versenytársunknál gyorsabban növekszünk. Ez a folyamat nem szakad meg, jelenleg is vizsgáljuk további akvizíciók lehetőségét a régióban

nyilatkozta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója így nyilatkozott

A kiváló kollégáknak köszönhetően és a tulajdonos OTP Csoport erőteljes támogatásával az SKB Bank sikeresen integrálódott a csoportba, és ugyanakkor kiváló üzleti eredményeket ért el. Az SKB Bankot a szakmai közvélemény (The Banker, Global Finance és Euromoney) egymás után több éve Szlovénia legjobb bankjaként ismeri el, és az OTP márkanév alatt is őrzi Superbrands pozícióját. Az OTP Csoport tulajdonosi szemléletét az SKB Bank digitális átalakítási stratégiájának támogatása is jól mutatja, melynek célja, hogy a legjobb ügyfélélmény-megoldásokat kínálja és folyamatosan növekedjen a különböző piaci szegmensekben. Az elkövetkező időszakban továbbra is támaszkodhatunk az OTP Csoport támogatására, segítségére és együttműködésére. Meggyőződésem, hogy Szlovénia legnagyobb bankját építjük majd fel, és továbbra is fontos szerepet fogunk játszani az OTP Csoporton belül.

John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója hozzátette: 

Az elmúlt években a Nova KBM hatalmas fejlődésen ment keresztül, és gyakorlatilag minden szegmensben pozitív irányba változott. A bank elérte, vagy meg is haladta az összes stratégiai célját, több mint kétszeresére növelve mérlegfőösszegét, sikeresen egyesített és integrált négy bankot, beleértve legutóbb az Abanka-t is. Mindezt fenntartható jövedelmezőség mellett, megfelelve a szigorú előírásoknak, megbízható és rugalmas működés mellett. Az elmúlt években gyökeresen átalakítottuk vállalati kultúránkat, korszerűsítettük informatikai és kockázatkezelési infrastruktúránkat, valamint egyszerűsítettük termékeinket és folyamatainkat annak érdekében, hogy a legjobb minőségű pénzügyi szolgáltatásokat tudjuk kínálni ügyfeleink számára az összes szegmensben. Mindannyian nagyon büszkék lehetünk arra, amit közösen elértünk, és személyesen és őszintén szeretnék köszönetet mondani minden kiváló munkatársamnak, valamint részvényeseinknek, az Apollo-nak és az EBRD-nek a folyamatos támogatásért, a befektetésért és a ránk irányuló figyelemért.

Nem meglepő, hogy sikereink befektetői érdeklődést váltottak ki. Ahogy most belépünk fejlődésünk egy következő szakaszába, meggyőződésem, hogy az OTP vezetésével a következő időszak rendkívül előnyös lesz mind ügyfeleink, mind munkatársaink, mind más kulcsfontosságú partnereink számára. Az így létrejövő bank magasan piacvezető lesz, példátlan országos lefedettséggel, óriási lehetőségeket kínálva kollégáink számára, és hosszú távon megalapozva a további sikereket.

Az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren.

A 2008-as válságot követően, 2014-ben kezdett újabb tranzakciók eredményeként mostanáig összesen 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfolió megvásárlását jelentette be, majd zárta le a bankcsoportba történő sikeres integrációjukat az OTP Bank.

Szlovénia mellett olyan új országokba is belépett, mint Albánia és Moldova. Ezzel az egyedülálló akvizíciós teljesítménnyel az OTP Csoport a kelet-közép-európai régió legaktívabb bankpiaci konszolidátorává vált, Magyarország mellett piacvezető pozíciót ért el a bolgár, szerb és montenegrói piacokon, és érdemben erősítette a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.

Az OTP Csoport, amelynek székhelye Budapesten található, az egyik legstabilabb pénzügyi szolgáltató csoport a régióban, kiemelkedő tőkeerővel és likviditással. A csoport anyabankja, az OTP Bank, tőzsdén jegyzett társaság, sokszínű nemzetközi tulajdonosi háttérrel.

A bankcsoport jelenleg 11 országban biztosít univerzális pénzügyi szolgáltatásokat több mint 16,3 millió ügyfelének, közel 1500 egységből álló bankfiók-hálózattal rendelkezik, munkavállalóinak száma 38 ezer.