Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Újabb külgazdasági témájú konferencia a Károlin

Hírek2019. okt. 30.Növekedés.hu

Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is, november 29-én sor kerül a Károli Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a soron következő magyar külgazdasági témájú konferenciára.

Ezúttal nemcsak általános külgazdasági helyzetünket érintő témaköröket fogják boncolgatni, hanem a magyar szolgáltatáskereskedelmi teljesítményünket is megvizsgálják - a szokás szerint - magasrangú és elismert professzionális előadók tolmácsolásában.

Előzetes egyeztetéseink alapján a nyitó szakmai előadást Kovács Árpád úr tartja, és az egyes szakkérdések tárgyalásánál is vezető szakemberek adják meg a helyzet jobb megértésének kulcsát. Így a pénzügyi szolgáltatásoknál Gion Gábor pénzügypolitikai államtitkár, a közlekedési-fuvarozási szolgáltatásoknál Mosóczi László szakállamtitkár, a turisztikai helyzetnél Guller Zoltán vezérigazgató ad eligazítást.

Emellett a monetáris, felügyeleti és versenyképességi szempontokat az MNB -től Baksay Gergely igazgató, a kisvállalkozások és start-up cégek szempontjait Szalay Piroska vázolja nekünk. Általános külkereskedelmi kormányzati szempontokat Joó István illetékes helyettes külgazdasági államtitkár vázolja a hallgatóságnak. Hagyományokhoz hasonlóan Becsey Zsolt egyetemi oktató ad elemzést a magyar tulajdonú cégek szolgáltatáskereskedelmi teljesítményéről.

A konferencia ezúttal is ingyenes és sajtónyilvános lesz.

A helyszíne újra a Lurdy Ház, ahol térítés nélküli és korlátlan parkolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.

A résztvevők szendvicsebéd keretében is megtárgyalhatják a legfontosabb szakmai vonatkozásokat. Szintén hagyomány, hogy az elmúlt évek gyakorlata alapján a konferencia minden egyes résztevője megkapja az előző évi konferencia előadásainak szerkesztett kötetét, és rövid kérdés-felelekre, illetve kommentárokra is nyílik majd lehetőség.

Hamarosan megkezdődik az idei konferenciára a regisztráció, arról szintén a nyilvános portálokon keresztül, illetve a korábbi évek résztvevőinek e-mailben külön is küldenek értesítést.