Vácrátót 200 köbméternyi illegális hulladéktól szabadul meg 3 millió forint támogatással

Hírek2021. jan. 14.MTI

Mintegy 3 millió forintos kormányzati támogatásból kilenc illegális szemétlerakóhelyről szállítanak el több mint 200 köbméternyi hulladékot.

Fontos, hogy rend és tisztaság legyen Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Vácrátóton, ahol csaknem hárommillió forint kormányzati támogatással számol fel illegális hulladéklerakókat az önkormányzat.

Rétvári Bence a térség KDNP-s országgyűlési képviselőjeként az egyik lerakó mellett tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány támogatásával Vácrátótról 200 köbméternyi illegális hulladékot szállíthat el az önkormányzat.

A kormány soha nem látott mértékű 13 milliárd forintos programmal járul hozzá az illegális hulladéklerakók felszámolásához. A program célja, hogy megszűnjenek a környezetet szennyező, sok helyen utak mentén, erdőben, különböző elhagyatott részeken található illegális hulladéklerakók, ahová egyebek közt már nem működő hűtőszekrényeket, mosógépeket, televíziókat, illetve bútorokat és más hulladékot is leraktak. Hozzátette: ezeket a kormány és az önkormányzatok egy átfogó programban együtt számolják fel.

Spiegelhalter László (Fidesz-KDNP), Vácrátót polgármestere elmondta: a mintegy 3 millió forintos kormányzati támogatásból kilenc illegális szemétlerakóhelyről szállítanak el több mint 200 köbméternyi hulladékot.

Emellett az önkormányzat vállalta, hogy a közkedvelt illegális szemétlerakóhelyeken vadkamerákat és figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki - közölte a polgármester.