VAJON KIÉ LESZ A XXI. SZÁZAD? (KONFERENCIA)

Hírek2018. okt. 2.Növekedés.hu

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság 2018. október 5–7. között Sepsiszentgyörgyön tartja legjelentősebb szakmai rendezvényét. Az RMKT XXVII. Közgazdász-vándorgyűlésének címe: Versenyképesség 2020: Kié lesz a XXI. század? A konferencián hat plenáris előadás és hat szekcióülés keretében, több mint 30, hazai és nemzetközi szinten is ismert és elismert előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal. A rendezvényre mintegy 35 előadót és 300 résztvevőt várnak a szervezők. A konferencián az eddig megszokott rendben plenáris-, illetve szekcióelőadások hangzanak majd el. Az első szakmai összejövetelt 1992-ben szervezték, a konferenciák történetében kiemelkedő volt a 2007-ben Debrecenben a Magyar Közgazdasági Társasággal közösen megszervezett XVI. vándorgyűlés, valamint a 2016-os XXV. vándorgyűlés, amelyre – szakítva az addigi hagyományokkal – Erdély területén kívül, Bukarestben került sor. Az elmúlt évek konferenciáin több mint félezer szakember vett részt előadóként szerte a világból.

Az idei vándorgyűlés fő témája az üzleti környezetváltozása a technológia fejlődésével.
A plenáris előadásokon kívül hat tematikus szekcióban arról tanácskoznak a szakemberek, hogy az olyan területek, mint a pénzügy, az IT, a mezőgazdaság, a turizmus, a marketing és a fintech (digitális pénzügytechnikai eszközök) milyen módon tudnak hozzájárulni a versenyképesség javításához. Neves szakértők segítségével tekintik át az ország, a társadalom fejlődésének lehetőségeit és kihívásait a globális piac követelményeihez való felzárkózásban. Részletes szakmai program és regisztráció a http://rmkt.ro/vgy/ honlapon.