Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Van-e esélye a feljutó csapatoknak a bennmaradásra?

Hírek2021. júl. 12.növekedés.hu

Az európai labdarúgó-bajnokságok összehasonlítása az első osztály előnye alapján. Ezzel a címmel közli a Közgazdasági Szemle július-augusztusi száma Gyimesi András és Braun Erik tanulmányát. A cikk apropóján a Magyar Közgazdaság Társaság (MKT) és a Közgazdasági Szemle online szakmai rendezvényt szervez.

A rendezvény 2021. augusztus 3-án, kedden 14 órától érhető el a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
 
A rendezvény elején a szerzők, Gyimesi András és Braun Erik, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának PhD-hallgatói ismertetik a tanulmány főbb megállapításait, eredményeit, majd Bácsné Bába Éva, a Debreceni Egyetem GTK Sportgazdasági és -Menedzsment Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára, Hegedűs Henrik, az MLSZ vezető adatelemzője és Koppányi Gergely, a Spíler TV szakkommentátora osztja meg gondolatait a témában a hallgatósággal. A beszélgetést Dékán Tamás, a Debreceni Sportcentrum gazdasági igazgatója, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja vezeti. A rendezvény elején Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT elnökségi tagja és Borbély Attila egyetemi tanár, a szakosztály elnöke köszönti az érdeklődőket.
 
A rendezvény megtekintéséhez szükséges információk:
YouTube-link:
https://www.youtube.com/channel/UCQn9xUBg0ybiPRfB2QM4QOA
Webex-link:
https://magyarkozgazdasagitarsasag.my.webex.com/magyarkozgazdasagitarsasag.my/j.php?MTID=me3c96fa4c2fdfd493b4106bf58dc5493
Meeting number: 175 906 9312
Password: Futball2021