Varga Judit: eddig sem vont meg semmilyen forrást az EU Magyarországtól

Hírek2022. szept. 20.MTI

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben.

Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak nyilatkozva közölte: hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal, amelynek eredményeképpen Magyarország tizenhét intézkedési javalatot tett le az asztalra.

A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják - húzta alá.

A magyar intézkedések - melyeket az igazságügyi miniszter modellértékűeknek nevezett - egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.

Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak

fogalmazott.

Varga Judit az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet keretében zajló eljárásra utalva hangsúlyozta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni. Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált, egyedül az Európai Parlament szeretne a "probléma része" maradni - mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását. Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.

Varga Judit bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást. A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sokévszázados lengyel-magyar egység meglétét - tette hozzá az igazságügyi miniszter.