Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Varga Mihály és Nagy Márton is részt vesz a közgazdász szakma legnagyobb hazai konferenciáján

Hírek2025. jún. 27.Növekedés.hu

Varga Mihály jegybankelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint a Költségvetési Tanács, az Állami Számvevőszék és a KAVOSZ elnöke is megerősítette már a részvételét a 63. Közgazdász-vándorgyűlésen. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját 2025. szeptember 4-5-én Veszprémben, a Pannon Egyetemen rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság.

Az elmúlt évek vándorgyűléseihez hasonlóan idén is két plenáris ülés és 16 helyszíni szekció várja majd a reményeink szerint mintegy 600-700 fős közönséget - írja a Magyar Közgazdasági Társaság.

A konferencia plenáris előadásai és szekciói a magyar gazdaság helyzetének általános elemzésén túl olyan kihívásokra reflektálnak majd, mint az egyre nagyobb aggodalomra okot adó geopolitikai folyamatok gazdasági következményei; a Trump-kormányzat vám- és kereskedelempolitikájának hatása a világgazdaságra és a magyar vállalatokra; a mesterséges intelligencia okozta kihívások vagy éppen a klímaalkalmazkodással járó feladatok. Idén is lesz bankvezérek kerekasztala és makrogazdasági elemzői fórum, és külön szekció foglalkozik majd a hazai iparpolitika munkaerőpiaci kihívásaival és az ellátási láncok szakadásaival, a sportgazdasági szekcióban pedig három olimpiai bajnokunk teszi tiszteletét Veszprémben. A helyszíni szekciók mellett idén is 5-7 előzetesen rögzített szekció gazdagítja majd a vándorgyűlés tematikáját. A konferencia folyamatosan frissülő, bővülő programja ezen a linken elérhető.