Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

VOSZ: Ismét romlik a hangulat a vállalkozói szférában

Hírek2024. okt. 10.Növekedés.hu

A legtöbb paraméterben csökkentek a VOSZ Barométer 2024. harmadik negyedéves eredményei – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Egyensúly Intézet közös sajtóbeszélgetésén.

A 2024-es GDP-adatokat 1,9 százalékra várjuk, e tekintetben a korábbi ambiciózus számokat „le kellett tekerni” – mondta Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója. Hozzátette, a beruházások terén sem lesz pozitív a mérleg, majd csak 2025-ben várható nagyságrendileg nagyobb, 8-9 százalékos emelkedés. „A 2024. második negyedéves, felfelé mutató trend úgy látszik, hogy megtört

– hangsúlyozta Kozák Ákos.

A megkérdezett VOSZ-tagvállalkozások válaszaiból az is kiderült, hogy a vállalkozások a legnagyobb kockázatnak a csökkenő vásárlóerőt, a munkaerőhiányt, valamint a megrendelések elmaradását látják. Az üzletmenet szempontjából – azaz saját vállalkozásuk tapasztalatain keresztül – a vállalkozások kiemelt kockázatnak tartják a veszteséges működést (27 százalék!), a csökkenő vásárlóerőt (18 százalék), valamint az üzleti partnerek nehézségeit (16 százalék).

A veszteséges működés kockázata kapcsán Kozák Ákos felhívta a figyelmet, hogy ez az adat nem sok jót vetít előre, hiszen az látszik, hogy a bizalom is „megbicsaklott” a hazai vállalkozásoknál, amelynek következményeként a tervezett – és makrogazdasági szempontból szükséges – vállalkozói beruházások várhatóan továbbra is el fognak maradni a lehetőségektől.

Ha abban is bizonytalan vagyok, hogy az évet a terveknek megfelelően tudom teljesíteni, akkor mire tervezzek beruházást, amelynek megtérülése csak később várható?

– tette fel a kérdést vállalkozói szemszögből az Egyensúly Intézet igazgatója.

Már nem az infláció, hanem a magas adóteher a fő probléma

A kutatás során megkérdezték a vállalkozásokat arról, miként ítélik meg az ország gazdasági helyzetét. Az elmúlt évek válaszaihoz képest újdonság, hogy elsősorban a magas adóterheket okolják a vállalkozások az aktuális problémákért, emellett a gazdaságpolitikai kiszámíthatatlanságát is sokan említették. Ugyanakkor új módszerek jelentek meg a vállalkozók eszköztárában a visszaeső kereslet és a munkaerőpiac közötti egyensúly fenntartása érdekében.

Ezt mutatja például a ledolgozott munkaóra-tömeg kettő év között mért enyhe visszaesése, ami a munkaerőpiacon tapasztalt korábbi feszesség lazulásáról tanúskodik. Ezeket követik az európai uniós támogatások hiányára vonatkozó említések. A válaszok szerint nagyobb elbocsátásokra nem számítanak a hazai vállalkozások.

Negatív csúcson az üzleti hangulat

Már majdnem két éve, hogy a VOSZ és az Egyensúly Intézet közli negyedéves barométer-kutatásainak eredményeit. Mint azt Kozák Ákos hangsúlyozta, a jelenlegi negyedéves index értéke a legalacsonyabb.

Az üzleti hangulat 57 százalékos értéke a valaha mért legalacsonyabb szintet mutatja. Bár a vállalkozások összességében továbbra is optimisták, az üzleti kilátások minden területen romlottak az előző negyedévhez képest. A gazdasági helyzet idei évre vonatkozó megítélése, valamint a várható árbevétel-csökkenés jelentős negatív hatással bír az általános üzleti hangulatra.

 – tette hozzá. 

Az általános gazdasági helyzetet – a válaszok 60 százaléka szerint – inkább vagy sokkal kockázatosabbnak ítélte, míg biztonságosabbnak csak minden 25. vállalkozás érzékelte.

Rövid és hosszabb távon is rosszak a vállalkozói kilátások

A vállalkozások rövid távú kilátásai még nem voltak ennyire alacsony szinten. A vállalkozások 46 százaléka kedvezőtlennek látja a következő negyedév kilátásait. Bár a hosszabb távú, egyéves előrejelzések valamivel optimistábbak, a cégvezetők mindössze 12 százaléka tartja vállalkozása jövőjét nagyon kedvezőnek. Ennél is beszédesebb Kozák Ákos szerint, hogy a megkérdezett vállalkozások 42 százaléka szerint az éves tervezett árbevételük el fogja érni a kitűzött célokat, míg 45 százalékuk azt mondja, hogy el fog maradni ettől.

A következő egy évben sem lehet számítani a beruházások növekedésére

A VOSZ Barométer korábbi negyedéves kutatásaiban többször utalt már a beruházások fontosságára, mint egyfajta üzleti bizalmi faktorra, amely most negyedéves és éves összehasonlításban is csökkenő tendenciát mutat.

Ez jelentős makrogazdasági volumen, míg évekkel ezelőtt ez a GDP 28 százalékát tette ki, ma már csupán 22 százalékot, ami ezermilliárd forintokban mérhető visszaesést jelent

– hívta fel a figyelmet Kozák Ákos. Korábbi kijelentését megerősítette, miszerint továbbra sem látja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknál az akvizícióra, de még akár az együttműködésre való hajlandóságot sem.


Pénzügyi helyzet, munkaerő

Mint azt a korábbi negyedéves kutatások jelentései kapcsán az adatokat úgy érdemes értelmezni, hogy a válaszadók VOSZ-tagsággal rendelkező vállalkozások, amelyek az országos átlaghoz képest erősebbnek számítanak.

Ezt azért is érdemes kiemelni, mert bár a megkérdezett vállalkozások pénzügyi helyzete még mindig stabilnak mondható, az éves árbevételek elmaradásától tartók magas száma figyelmeztető. Emellett az, hogy a pénzügyi tartalékkal nem rendelkező vállalkozások aránya már 16 százalékra tehető, aggasztó jeleket küld a döntéshozóknak

– tette hozzá a szakértő.

Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a megkérdezett vállalkozások 69 százaléka úgy nyilatkozik, hogy újra beépíti az inflációt az áraiba, jóllehet, annak mértéke ma már inkább kezelhető szinten van. Ez azt mutatja, hogy a hazai vállalkozások nem felejtették el a tavalyi inflációs sokkot.

Béremelés: csak az adóterhek csökkentése mellett lehet tovább erőltetni!

A VOSZ javaslatára a kutatásban külön témaként rákérdeztek a bérek és a béremelés kérdésére is. Többek között az is kiderült, hogy a megkérdezett vállalkozások 60 százaléka támogatja a minimálbér és garantált bérminimum szétválasztását, kétharmaduknak pedig az a véleménye, hogy ezek mértékéről, növeléséről ágazati szinten állapodjanak meg. Mindez alátámasztja, hogy érdemes lehet dolgozni egy valóban működő ágazati bértarifa rendszer felépítésén.

A kutatásból szintén kiderült, a vállalkozások 55 százaléka idén már nem tervez béremelést, és mindössze 28,9 százalékuk fog várhatóan év végi jutalmat, bónuszt adni. Jövő évre a legtöbb vállalkozás továbbra is maximum 5-10 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak.

A témához kapcsolódva Perlusz László, a VOSZ főtitkára hozzátette, a termelékenység növekedését jóval meghaladó béremelés a bérekre rakódó adóterhek csökkentése mellett vállalható a munkaadók részéről. „Erőltetett bérfelzárkózás esetén például a szociális hozzájárulási adó további csökkentésével lehet kompenzálni, ahogy az történt a 2017-2022-re vonatkozó bérmegállapodás során is” – tette hozzá Perlusz László.

Szerinte a célzott kkv-támogatások, valamint a hozzáadott értéket jelentősen növelő nagyvállalati beruházások is segíthetnének a hazai gazdaság kilábalásában.