Wizz Air: 40 millió eurós a kár március végéig

Hírek2020. márc 13.MTI

A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól ismét teljes kapacitással üzemelhet a magyar hátterű diszkont légitársaság - mondta Váradi József vezérigazgató pénteken az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a Wizz Air jelenleg a tervezetthez képest 20 százalékkal kevesebb járatot üzemeltet, a 121 gépes flottából 10 ideiglenesen nem repül, emiatt csökkenteni kellett az aktív állomány létszámát is: néhány pilótát, légiutas-kísérőt szabadságra küldtek, de senkit nem bocsátottak el. A társaság számításai szerint áprilisban is a mostanihoz hasonló helyzet lesz, naponta akár többször is változhat, hogy mely járatokat tudják a szabályok folyamatos változása miatt elindítani.

Májustól azonban megkezdődhet a járatok újraindítása, és júliusban már a korábban betervezett, normál menetrend szerint közlekedhetnek a járatok.

Váradi József közölte: február elejétől március végéig 40 millió eurós kár érheti a légitársaságot, a bevételkiesés pedig ennél is magasabb, de a kevesebb járattal a költségek is csökkennek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Wizz Airnek 1,5 milliárd eurós szabad készpénzállománya van, így anyagi helyzete stabil. A légiközlekedés helyzetéről azt mondta, biztosan lesznek még a Flybe után légitársaságok, amelyek be fognak csődölni, ezt a helyzetet azok a cégek tudják túlélni, amelyeknek jó a likviditásuk. A Wizz Air - mint mondta - lehetőséget is lát ebben a helyzetben: megkezdték a tárgyalásokat az Airbusszal, hogy korábban átvehessék rendelés alatt álló gépeiket, és folyamatosan figyelni fogják az akvizíciós lehetőségeket is.