Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A műszaki mérnökök kétharmada külföldi munkában is gondolkodik, ennyi lenne a bérigényük  

HR2025. máj. 29.Növekedés.hu

A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: a karrierépítés érdekében 75 százalékuk kész belföldi költözésre, és 63 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez 58 százalékuk itthoni elhelyezkedés esetén legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tart igényt - derült ki a Trenkwalder és az autopro.hu közelmúltban elvégzett felméréséből.

A közel 400, a hazai műszaki képzésben részvevő mérnökhallgató válaszait összegző kutatási eredmények szerint ma már a Magyarországon elhelyezkedni kívánó mérnökhallgatók 36 százaléka kezdő mérnökként is 650-850 ezer forintot szeretne keresni, további 22 százalék legalább 850 ezer forintos havi fizetéssel volna elégedett.

A diploma előtt álló mérnökhallgatók a korábbi éveknél reálisabban mérik fel az itthoni lehetőségeiket, de a többség 650 ezer forint feletti minimumelvárása továbbra is felülmúlja (még bónuszok és egyéb juttatások figyelembevétele mellett is) a junior mérnökök nettó kezdőbérét, amely adataink szerint jelenleg 550 ezer forint körül alakul

– mondta Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

Az autóipar jelenlegi bizonytalan helyzete a vámháború árnyékában rövid távon nem is teszi lehetővé olyan intenzív bérverseny kialakulását, amely ezt a szintet jelentősen felfelé mozdítaná el. Ebben a helyzetben kulcskérdés, hogy a pályakezdők mekkora hányada köt időleges kompromisszumot, vagy próbál szerencsét külföldön.

Az alternatív külföldi munkalehetőségekkel ugyanis a mérnökhallgatók is tisztában vannak, számos esetben már a végzés előtti években közvetlen megkereséseket is kapnak.

A válaszadók 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a diploma megszerzését követően külföldön is keres munkát. A határon túl szerencsét próbáló mérnökök 45 százalékának bérigénye legalább 3500 euró (több mint 1,4 millió forint), de 9 százalékuk legalább nettó 5500 eurós (több mint 2,2 millió forint) kezdőbérrel lenne elégedett. Ez az összeg ugyan kezdő fizetésként Nyugat-Európában is átlag felettinek számít, ám a nagyobb merítés miatt nagyobb esély van arra, hogy a jelentkező igényeire pozitívan reagáljanak, különösen, ha az illető valamilyen egyedi előnyt is képes felmutatni.

Emellett ekkora összegből könnyebb is engedni valamennyit egy szakmailag gyors előmenetellel kecsegtető pozíció elnyerése érdekében.

A mérnökhallgatók többsége, 58 százaléka valamely nemzetközi vállalat fejlesztési területén képzeli el szakmai pályakezdését.

Ezért is kedvező fejlemény, hogy számos vezető autóipari gyártó folytat kutatás-fejlesztési projekteket Magyarországon, és május közepén a BYD kínai autógyártó is bejelentette európai fejlesztési központjának Budapestre helyezését. Mindezek (amellett, hogy meghatározó módon járulhatnak hozzá a hazai járműipar versenyképességének fokozásához) nem csupán a hazai, hanem a külföldi tehetséges fiatalok számára is motiváló erővel bírhatnak.