Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A nemzetközi versenyhatóságnak először lett magyar elnökségi tagja 

HR2023. okt. 20.Növekedés.hu

A Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) idei éves, barcelonai konferenciáján bejelentették, hogy a szervezet irányító testületének (Steering Group) tagjává választották Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét. Ez az első alkalom, hogy a kelet-közép-európai régióból választott tagja lett a magas szintű versenyjogi testületnek.

A Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) 2001-ben alakult meg. Célja, hogy olyan informális fórum legyen, amelynek keretében a világ versenyhatóságai megoszthatják egymással tapasztalataikat, gyakorlataikat, és egyeztethetnek az aktuális versenypolitikai trendekről, illetve azok változásairól. A szervezetnek jelenleg 141 ország nemzeti versenyhatósága a tagja.

A Versenyhálózat munkájának két fő területe a gyakorlati együttműködés, illetve véleménycsere és a stratégiai irányok meghatározása. Az előbbi a versenyjog és versenypolitika teljes egészét lefedő munkacsoportokban zajlik.

Ezek közül a GVH jelenleg is tagja és társelnöke a versenyhatóságok hatékonyságával foglalkozó munkacsoportnak (Agency Effectiveness Working Group – AEWG).

A stratégiai irányok meghatározásának fő fóruma az irányító testület (SG).

A Gazdasági Versenyhivatalt 2021-ben az a megtiszteltetés érte, hogy házigazdája lehetett a szervezet éves konferenciájának. Ennek okán a magyar nemzeti versenyhatóság elnöke három évre ideiglenes tagja lett az irányító testületnek. Ez változott mostantól állandó tagsággá a héten, Barcelonában lezajlott ICN éves kongresszuson hozott döntés értelmében.

A tagsággal a GVH elnöke olyan országok versenyhivatalainak vezetőivel ül egy asztalnál, mint az Egyesült Államok, Ausztrália, Németország, az Egysült Királyság, Japán, India, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Dél-Korea, Kanada, Brazília, Kolumbia, Szingapúr, Portugália, Mexikó, a Dél-afrikai Köztársaság és Kenya. 

A régiónkból még nem volt versenyhatóság választott tagja az irányító testületnek - olvasható a GVH tájékoztatásában.