Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Barna Zsolt lesz a hazai óriásbankot előkészítő Magyar Bankholding alelnöke

HR2020. aug. 31.MTI

Barna Zsolt lesz szeptember elsejétől a Magyar Bankholding Zrt. alelnöke, valamint kulcsszerepet kap a Mészáros Csoportban is - közölte a két szervezet hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint Barna Zsolt kinevezésével tovább erősödik a Magyar Bankholding Zrt. vezetése, Vida József elnök-vezérigazgató, valamint Balog Ádám és Bencze András igazgatósági tagok mellett.

A bankholding a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB), az MKB Bank Nyrt. (MKB) és a Budapest Bank Zrt. (BB) egyesülésével egy új, jelentős piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozását hivatott előkészíteni.Barna Zsolt egyik legfontosabb feladatának az új óriásbank sikeres pályára állítását nevezte a vezérigazgatóval szoros együttműködésben és feladatmegosztásban a közlemény szerint. Stratégiai cél ugyanis, hogy a három pénzintézett fúziójával létrejövő bankcsoport a szektor egyik legjelentősebb szereplőjévé váljon a következő öt évben.

Közölték, az elismert bankárnak további meghatározó feladatai is lesznek a magyar gazdasági élet kulcsszereplőjének számító Mészáros Csoporton belül: aktívan részt vesz a cégcsoport stratégiai céljainak kialakításában és azok megvalósításának irányításában, valamint vállalatirányítási- és külföldi akvizíciókban szerzett tapasztalatait kamatoztatva tervezi és irányítja a Mészáros Csoport nemzetközi piacon történő terjeszkedését.Barna Zsolt bankár pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 1998-tól a PSZÁF osztályvezetője, majd főosztályvezetője. 2006-tól a PSZÁF felügyeleti igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

2010 óta egy évtizeden át dolgozott az OTP Csoportnál, ahol több vezetői posztot töltött be. 2010-től az CKB Bank elnökeként sikeresen irányította a montenegrói leánybank válságkezelését és reorganizációját. 2017-2018-ban Horvátországban vezette az OTP Bank első jelentős leánybanki integrációját. 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójaként, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. elnökeként tevékenykedett, majd 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybanki Igazgatóságának elnökeként a szlovén piacra lépést irányította.

2018. szeptember 1. és 2020. július 21. között az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be - írták.