Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Friss kutatás: Ennyit keresnek a diplomás és a szakmunkás pályakezdő fiatalok

HR2024. aug. 22.Növekedés.hu

Idén is magas pontszámokkal lehetett bekerülni a legnépszerűbb szakokra, amely sokakban azt a benyomást keltheti, hogy ezek a képesítések a munkaerőpiacon is jó kilátásokkal – gyors elhelyezkedéssel, magas fizetéssel – kecsegtetnek. Ez azonban nem minden esetben igaz.

Ma már nem feltétlenül a keresett, magas pontszámot elváró szakok kínálják a legnagyobb kereseti lehetőséget – hívja fel a figyelmet Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője. Az ország egyik vezető diákszövetkezete összeszedte a munkáltatók által legkeresettebb szakmákat és a hozzájuk tartozó átlagbéreket, valamint tippekkel segíti azokat, akiket idén még nem vettek fel a kívánt szakra.

A 2023-2024-es tanévet 96 ezren kezdték el az egy évvel korábbi 86 ezer hallgatói létszám után, ez a szám pedig a várakozásoknak megfelelően tovább nőtt: a 2024-25-ös tanév már várhatóan eléri a százezer főt.

A nappali és levelező tagozatos, állami ösztöndíjas és önköltséges elsőhelyes jelentkezők számait összesítve az öt legnépszerűbb alap- és osztatlan képzés az idei felvételiben

  • a gazdálkodás és menedzsment (6801),
  • a pszichológia szak (4948),
  • a jogász (4178),
  • az ápolás és betegellátás (3641), és
  • a kereskedelem és marketing szak volt (3581).

A Mind-Diák Szövetkezet vezetője kiemelte: az álláskereső pályakezdők azokon a területeken tudnak a legkönnyebben elhelyezkedni, ahol a leginkább kiéleződik a verseny a szakemberekért. A népszerű, magas pontszámokat elváró szakok nem minden esetben jelentenek életbiztosítást a munkaerőpiacon. „Pont hogy nagyrészt a slágerszakoknak számító HR, pszichológia, marketing, illetve a különböző közgazdász (például gazdálkodás és menedzsment vagy kereskedelem és marketing) végzettséget igénylő szakmák esetében tapasztalható túltelítettség a piacon – a Mind-Diák Szövetkezet gyakornoki munkáira ezekről a szakokról érkezik a legtöbb jelentkező.

A különböző irodai/adminisztrátori állások általában nagyon rövid időn belül kerülnek betöltésre, egész évben jellemző a túljelentkezés.

A Mind-Diák Szövetkezet és Humán Centrum Kft. összesített adatai alapján a legnagyobb hiány elsősorban az IT, a mérnöki és pénzügyi területen dolgozók körében mutatkozik: ők gyors elhelyezkedésre és magas pályakezdői fizetésre számíthatnak.

Kékgalléros pozíciók esetében a logisztikai területet, gyártást, építőipart és a vendéglátást érinti a szakemberhiány.

Azt a munkaerőpiaci trendet is érdemes figyelembe venni, miszerint számos munkáltató egyre kevésbé tartja fontosnak a felsőfokú végzettséget. Az állásportálokon az elmúlt évek során megfigyelhető volt, hogy a diplomát elváró hirdetések aránya folyamatosan csökkent: 2020-ban az összes hirdetés harmada tartalmazott diplomás kikötést, ez 2022-ben 25 százalékra csökkent, és nagyjából ezen a szinten maradt 2023-ban is, a hirdetések egynegyedében kértek diplomát.