Sasinszki Imre, az MKB-Euroleasing munkatársa érdemelte ki az „Év Lízingszakembere” elismerést

HR2020. dec. 18.Növekedés.hu

A Magyar Lízingszövetség az MKB Pénzügyi Csoport tagjaként működő MKB-Euroleasing igazgatósági tagját, kockázatkezelési és követeléskezelési igazgatóját Sasinszki Imrét részesítette az „Év Lízingszakembere” elismerésben. A több mint két évtizedes lízingpiaci múlttal és a kockázatelemzési területen kiemelkedő tapasztalattal rendelkező szakember az elmúlt húsz évben ugyanis sokat tett azért, hogy a lízingfinanszírozásra hatékony, rugalmas megoldásként tekintsenek a vállalkozások.

Az idén hatvanadik életévét betöltő közgazdász és pénzügyi szakközgazdász képzettséggel, valamint több évtizedes lízingpiaci tapasztalattal rendelkező szakember a kilencvenes években a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nél kockázatelemzőként, majd befektetési igazgatóként dolgozott, majd a lízingpiacra váltott. Több mint húsz évvel ezelőtt – 1999-ben – elvállalta az UniCredit Leasing-csoport eszköz- és haszonjármű értékesítési területének vezetését, majd cégvezetővé történt kinevezését követően a követeléskezelési illetve a kockázatelemzési területekért felelt. 2015-től dolgozik mostani posztján, az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-nél.

Sasinszki Imre az elmúlt 5 év során nagyban hozzájárult az MKB-Euroleasing szervezeti és folyamati modernizálásához, a termék- és kockázati stratégia megújításához, ezzel a vállalat univerzális lízingcéggé alakításához. Jelen helyzetben a szakember arra számít, hogy a koronavírus okozta gazdasági megtorpanás után a magyar lízingpiac újból emelkedő pályára kerül.

Vály Judit, az MKB-Euroleasing Zrt. vezérigazgatója:

Sasinszki Imre kollégámmal húsz éve dolgozom együtt. Rendívül felkészült, lelkiismeretes szakember, aki ismeri a lízingpiac valamennyi területét, oktatóként is lehet rá számítani, emellett meggyőződéses lobbista is, ha a lízingszakma fejlődéséről van szó. Az elmúlt két évtized alatt megszámlálhatatlan alkalommal vett részt különböző konferenciákon, szakmai rendezvényeken azzal a céllal, hogy saját gondolataival átitatva bemutassa és népszerűsítse a lízingszolgáltatást. Azon túl, hogy kollégái, vezetőtársai rendkívüli módon tisztelik szakmai tudását, a lízingpiac szereplői is aktívan keresik meg szakmai kérdésekben. És bár Sasinszki Imre közel van a nyugdíjhoz, még mindig olyan energiával áll hozzá megoldandó lízingpiaci feladatokhoz, mintha most kezdte volna a pályáját és a világ ideális lenne.

Sasinszki Imre díjazott, az MKB-Euroleasing Zrt. Igazgatóságának tagja, kockázatkezelési és követeléskezelési igazgatója:

Megtisztelő ez a cím és kiemelkedő szakmai elismerést jelent számomra. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy a siker nemcsak az én munkámat minősíti, hanem mindazokét, akikkel az elmúlt több mint húsz évben közösen dolgoztunk azon, hogy a magyarországi lízingpiac bővülhessen és a lízingfinanszírozásra minél több gazdasági szereplő tekintsen rugalmas, hatékony forrásként.